Azt már régóta tudjuk, hogy a meditatív állapotban gondolkodó népek filozófusai, vagy azok, akiket megérintett ez az életérzés, akik ennek a „szemüvegnek” a lencséjén keresztül néznek a világra, nagy igazságokat mondanak ki. Olyanokat, mely minden ember szívében ott vannak, csak nem formálódnak szavakká. Kiemelkedő ebben India, és talán azért épp ez az ország, mert ott van a legnagyobb szegénység és legnagyobb gazdagság, ott ér össze az érintetlen múlt és a még meg nem élt jövő lehetősége...
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kalkuttai Teréz anya
Bár, halála után sokan próbálták Teréz anyát gyarló emberként beállítani – csalással vádolták halála után egy időben –, nem vitatható el tőle az, hogy az indiai szegénynegyedekben nagyon sok gyermek neki köszönheti életét, vagy azt, hogy életminősége nagyban javult.
Számos olyan gondolata volt, melyek felnyitották az emberiség egy részének a szemét, az emberi lélek jóságának utat nyitottak, összefogás által. És tanítottak, tanítanak…