Persze, nehéz viccesnek látni valamit, ami nap mint nap megkeseríti az életed. Amikor már ötödször ellenőrzöm, hogy bezártam-e az ajtót, nem vagyok éppen vicces hangulatban. Amikor egy gondolat nem hajlandó kiköltözni a fejemből, hiába győzködöm magam, hogy „ez nem racionális”, nem az a pillanat, amikor felhőtlenül tudnék nevetni.
De idővel rájöttem, hogy a humor lehet egy tök jó fegyver. Ha kifigurázom a szorongásomat, ha rámutatok, milyen furcsa és egyben drámai is lehet, akkor egy pillanatra felülkerekedek rajta. Például:
- Ha már úgyis szorongok, hogy mi lesz velem a jövőben, miért ne írhatnék hozzá egy fiktív Netflix-sorozatot? (A címe lehetne például ez: Szorongás és én – Egy megszállott kapcsolat)
- Ha a belső hangom amúgy is folyamatosan kritizál, mi lenne, ha legalább valami szórakoztató akcentussal beszélne? Mondjuk egy modoros idős nőként.
- És ha már az agyam szeret teljesen irracionális félelmeket gyártani, miért ne versenyezhetnék saját magammal abban, hogy melyik a legabszurdabb? (Például: Mi van, ha egy nap felkelek, és elfelejtek magyarul?)
Aztán ott vannak a mémek, amikkel én is tudok azonosulni, például az oposszumosok és mosómedvések a kedvenceim. Ezeken sokat tudok nevetni, pláne, amikor egy elég megterhelő napon vagyok túl. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
