Sokáig azt gondoltam, hogy ez is része a szakmai elkötelezettségnek.
Mielőtt vállalkozó lettem, számtalan munkahelyem volt. Igáslóként viszek a hátamon bármilyen projektet a maximális kifulladásig, amikor már nincs tovább. A hatalmas teherbírást a vezetőim is egyből felismerték, így pakolták, pakolták és pakolták rám a feladatokat, amiket megfelelési kényszerből egy darabig szó nélkül tűrtem.
Általánosságban is jellemző volt ez az állapot, de egy konkrét esetben már ott tartottunk, hogy az sem volt elég, hogy hajnal kettőtől este nyolcig ülök a gép előtt. Ehhez társult, hogy senior szakemberként egy projektnél egyszer csak kaptam magam mellé egy külsős szakértőt, aki láthatóan kötelező jelleggel szólt bele teljesen súlytalan dolgokba, hátráltatva az egész folyamatot. Olvass még a témában
„Szétverte a lakásomat, amiért belenéztem a telefonjába” – nincs dühösebb ember a férfinál, aki éppen lebukott
„Ha sírt, azonnal ment a pofon” – Így sebzi meg egy anya a fia lelkét
Te hány szünetet iktatsz be a munkanapodba? így teremts egyensúlyt munka és magánélet között
Másokat megérteni, önmagunkat nem elveszíteni – hol húzódik a határ?
Természetesen a problémás, gondolkodós, nehezebb részeknél nemes egyszerűséggel nem reagált a hölgy, a hallgatás mellett döntött. Valószínűleg egy háttéralku vagy egyéb mögöttes ok miatt be kellett vonni az aktuális munkába. Jeleztem a vezetőségnek, hogy így nem tudok dolgozni, akik egy félmosollyal reagáltak a helyzetre. Ennyi, emberileg és szakmailag ez volt a támogatás.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
