Én: Nyugodj meg, ez nem vészes.
Szorongás: Nem vészes?! Drágám, hát nem érted?! Ez egy KATASZTRÓFA!
Én: Jó, de valójában csak egy e-mailt küldtem el egy kicsit furcsán megfogalmazva…
Szorongás: És ha emiatt kirúgnak? Ha ez az utolsó csepp volt a pohárban? Ha holnap már senki sem vesz komolyan?
Én: Oké, akkor inkább sétálok egyet…
Néha ezek az apróságok segítenek abban, hogy ne vegyem túl komolyan a saját félelmeimet. Hogy ne higgyek el mindent, amit a szorongás mond. Mert ha egy kívülálló hallgatná végig, amit egy-egy szorongósabb pillanatomban gondolok, valószínűleg úgy nézne rám, mint aki épp egy brazil szappanopera legdrámaibb jelenetét próbálja előadni. És néha nekem is segít kívülről látni ezt az egészet.
Igen, a humor lehet mondjuk egy barát, aki mindig ott van, amikor szükséged van rá. Sőt, még akkor is ott van, amikor nem szükséges, de csendben megoldja, hogy ne borulj ki a következő pillanatban. Olvass még a témában
A humor nem old meg mindent. Nem múlik el tőle pikk-pakk a szorongás, és nem lehet minden helyzetet viccel elütni. De ha csak egy pillanatra is el tudom venni a szorongás élét, ha egy nehéz napon képes vagyok nevetni rajta, akkor az már győzelem. És tudod mit? Szerintem a szorongás retteg ettől.