Szükségünk van-e egyáltalán a feminizmusra?
Ez egy igen megosztó gondolat lehet mindenki számára, én sem tudom erre a pontos választ, mindezek ellenére alapvetően úgy hiszem, hogy igen – de kezdjük az alapoknál. Mit is jelent a feminizmus? Itt hadd idézzem a Wikipedia-t: „A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely kezdeti célja a női egyenjogúságért való harc. A mai mozgalmak esetében a kezdeti cél ma is meghatározó, de egyes csoportok tevékenységei már szélesebb területet ölelnek fel.” Nos, a mondat második fele az, ami felvetette bennem ezt a kérdést, ugyanis jelen pillanatban kétféle feminista eszme létezik. Tehát a valódi kérdés az, hogy melyikre is van szükségünk, és mi a különbség a modern és a radikális eszme között?
Kép forrása: tutitam.com
A radikális nézőpont a nők kiszolgáltatottságát és rendszer általi meghatározottságát veszi észre, míg a modern feminizmus ezen kicsit felülemelkedik és a nők aktivitását, erejét és hatalmát hangsúlyozza mindazokkal az erőkkel szemben, amelyek behatárolják a mozgásterüket. Ebből már tisztán látszik, hogy azok a nők, akik a radikális eszmék szerint gondolkodnak, inkább egy demagóg és a csak azért is megmutatom, hogyegyedül képes vagyok mindenre csoporthoz tartoznak, míg a modern feministák inkább karrierépítési szempontból próbálják demonstrálni azt a képet, hogy csak a férfiak lehetnek igazán sikeresek a munkában (vagy az életben). Ezeket összegezve tehát maga az emancipáció és a feminizmus egy motiváló dolog lehet minden nő számára, hiszen enélkül tudjuk, hogy nem lehetnénk annyira szabadok és sikeresek, mint ahogyan a modern felfogás azt lehetővé teszi számunka. Olvass még a témában
Akkor mi a baj a radikális nézőponttal?
A radikális feminista eszme rengeteg nőt elvitt egy rossz irányba világszerte. Mivel a nők kiszolgáltatottságára összpontosít, ezért a célja az, hogy alapjaiban megváltoztassa a gondolkodásmódunkat a családról és a nőként vállalt szerepeinkről. Eszerint azt neveli a nőkbe, hogy legyenek kegyetlenül céltudatosak, határozottak és engedjék el azt a kényszert, hogy csak akkor teljesedhetnek ki, ha egyszer családanyákká válnak, hiszen vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, mint például a karrier és a materiális javak. Olyan példaképeket állít a modern női társadalom elé, akik egyedülálló, sikeres üzletasszonyok, olyanok, akik kitörtek valamiféle elnyomásból és most mindent hátra hagyva boldogabbak, mint valaha. Azonban itt felmerül számomra néhány kérdés: Ez a nő boldog lesz tíz év múlva is egyedül? Ez a nő soha nem fogja igényelni azt a szeretet, amit csak a saját családjától kaphatna meg? Ennek a nőnek soha nem lesz szüksége egy férfira, aki szereti és aki mellett néha jó lenne kicsit elgyengülni? Mert hát feminizmus ide vagy oda, vannak bizonyos szerepek, amiket nem lehet és nem is szabad felcserélni.
