Akkor mi a baj a radikális nézőponttal?
A radikális feminista eszme rengeteg nőt elvitt egy rossz irányba világszerte. Mivel a nők kiszolgáltatottságára összpontosít, ezért a célja az, hogy alapjaiban megváltoztassa a gondolkodásmódunkat a családról és a nőként vállalt szerepeinkről. Eszerint azt neveli a nőkbe, hogy legyenek kegyetlenül céltudatosak, határozottak és engedjék el azt a kényszert, hogy csak akkor teljesedhetnek ki, ha egyszer családanyákká válnak, hiszen vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, mint például a karrier és a materiális javak. Olyan példaképeket állít a modern női társadalom elé, akik egyedülálló, sikeres üzletasszonyok, olyanok, akik kitörtek valamiféle elnyomásból és most mindent hátra hagyva boldogabbak, mint valaha. Azonban itt felmerül számomra néhány kérdés: Ez a nő boldog lesz tíz év múlva is egyedül? Ez a nő soha nem fogja igényelni azt a szeretet, amit csak a saját családjától kaphatna meg? Ennek a nőnek soha nem lesz szüksége egy férfira, aki szereti és aki mellett néha jó lenne kicsit elgyengülni? Mert hát feminizmus ide vagy oda, vannak bizonyos szerepek, amiket nem lehet és nem is szabad felcserélni.
Egy nő nem lehet mindig rideg, kegyetlen és tudatos szingli, aki csak a munkájának él. Egy nőnek tudnia kell nőként viselkedni, gyengédnek és olykor sebezhetőnek lenni. Nekünk kell megteremtenünk az otthon melegét akkor is, ha nincs családunk, „csak” egy párkapcsolatunk. Ellenkező esetben mi történik? Kapunk egy „kiherélt” férfit, akire nem tudunk igazán felnézni, hiszen átvette a szerepünket. Ez pedig melyikünknek vonzó, de őszintén…?! A radikális feminizmus tehát nyersen fogalmazva egy női testbe zárt férfit kreál, ami nem jó a társadalomra nézve sem hosszú távon. Míg a modern feminizmus egy olyan nő képét festi le, akire mindenki büszke lehet, hiszen szuper munkája van, de mellette van egy jól működő párkapcsolata, vagy egy boldog családja is – szerintem ez a két dolog együtt az, ami egy álmot testesít meg.
Hogyan hat mindez a férfiakra?
Alapvetően az emancipáció egy jobb irányba terelte a társadalom világról, karrierről és egyenjogúságról alkotott képét, de a szingli forradalomnak köszönhetően mára a férfiakből kezd kiveszni mindaz, amit mi férfiasságnak hívunk. Hozzáteszem, erről nem ők tehetnek, hanem a Samantha Jones-effektus. Olvass még a témában
Így lesz jó az akusztika otthon. Így rendezd be a lakást, hogy jó legyen a hangzás
Még 3 hétig maradjon őszi hangulat otthon! 8 aranyos dekor, ami fel fog vidítani
Te is mindig a telefontöltőt keresed? Ez a 8 dolog sosincs meg
Még az álmainkat is befolyásolják – el sem hiszed, mennyi reklámot látunk egy átlagos napon
Tehát egy nő legyen egyedülálló, ne szoruljon férfi segítségére soha, keressen sok pénzt és azzal feküdjön le, akivel csak akar. Szép kép, alapvetően még támogatnám is, de! Ha soha nem szorulunk a másik nem segítségére – vagy nevezzük bárhogy –, honnan tudnák, hogy hogyan cselekedjenek férfiként? Ezt hiányoljuk ma szinte minden pasiból és elolvadunk attól, ha valaki leveszi a kabátunkat, vagy kapunk tőle egy szál rózsát, igaz?! Arról már nem is beszélve, ha valaki felfúr nekünk egy képet a falra, vagy segít a költözésben. És hát itt kezdődik az ördögi kör: legyünk kemény csajok, akik mindent megoldanak egyedül,de kéne egy olyan férfi is, aki mellett nőnek érezhetjük magunkat. Csak aztán, hogy ne legyünk érzelmileg kiszolgáltatva, a kapcsolatban is elkezdjük hordani a nadrágot, nem csak a munkahelyünkön, ezzel szép lassan megfosztva a pasikat a férfiasságuktól…
