Jelek és tünetek
Az alacsony energiaszint, a csekély önbizalom, a depresszió, a szorongás, a düh, a látható sérülések és az öngyilkos gondolatok egytől egyig önbántalmazásra való hajlamról árulkodnak.
A szindrómában szenvedők leggyakoribb gondolatai között szerepel a kérdés, hogy „minek, nekem úgysem sikerülhet?”, hogy „jobb lesz nekik nélkülem”, hogy „minden nap ugyanolyan”, hogy „minek vegyem a fáradságot”, és hogy „senki sem törődik velem”.
Az olyan egyértelmű jelekkel pedig úgyis tisztában vagy, minthogy például az illető nyáron is minél nagyobb testfelületet igyekszik takarni, hogy ne látszódjanak a sebek. Olvass még a témában
Mennyire ismered a halloweeni babonákat és szokásokat? Tedd próbára a tudásod!
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
„Nem próbált jó anya lenni, csak annak akart tűnni” – nárcisztikus szülők és szokásaik
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Skorpiókkal
Amennyiben felmerül a gyanú, hogy szeretteid valamelyike önbántalmazó magatartástól szenved, próbálj meg nyíltan és ítélkezéstől mentesen beszélni vele a dologról, illetve arról, hogy érdemes volna szakember segítségét kérnie!
Következő cikkünkTojásszeletekkel tűzdelt csirkemellA tojással készült ételek húsvétkor különösen népszerűek. A tojásszeletekkel tűzdelt csirkemell, könnyű, egészséges fogás. Vonalaikra különösen vigyázók étrendjében is helye lehet. A csirkemell filéket éles késsel 12-15 mm-enként másfél centiméter mélyen beirdaljuk. A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk. Hosszában…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






