Mindenki vágyik az igazira. Szíve mélyén minden ember tudja, amikor belelép egy kapcsolatba, hogy a lelki társa-e vagy nem az. Minden kapcsolatnak meg van a maga miértje: vagy tanítunk, vagy tanulunk. Ez egy út, a fejlődés útja, ami egyszer, valahol, valamikor összekapcsolóik valakiével, akivel kölcsönösen építő, előre mutató szerelmet fog majd kialakítani.
Mindenkinek van lelki társa
Honnan lehet ezt tudni? Onnan, hogy mindenki vágyik rá, legbelülről, ösztönösen. Vágyik valaki olyanra, aki befejezi mondatainak végét, ismeri a gondolatait, akivel egymásban élnek. Vágyunk az útitársra, akivel megtapasztalhatjuk az életet, egymás kezét fogva. Az időpont, amikor egymásra akad két ember, lehet az élet kezdetén és a végén is. Nem szabad sürgetni, életünk folyamán a futó, részben feledhető kapcsolatok azt jelzik, még nem jött el az idő a találkozásra. A lelki érettség az, ami meghozza ezt a kapcsolatot.
A reinkarnáció szerint
Nem feltétlenül kell hinnünk a reinkarnációban ahhoz, hogy higgyünk a lelki társ létezésében. A reinkarnáció hívők úgy vélik, hogy különböző életekben már számtalanszor találkozott egymással a két ember, lélek. Ezen életek folytán egyre jobban összecsiszolódnak, egyre nagyobb a bizalom egymás között. Mindenkiben van egy ,,lenyomat” a lelki társáról, amely alapján felismeri azt, adott pillanatban. Ez a ,,lenyomat” teszi lehetővé azt is, hogy mindig megtaláljuk őt. Amikor pedig kilépnek az életből, mindig egy lénnyé olvadnak össze.
Honnan ismerhetjük fel a lelki társat?
Van olyan is, aki évekig él lelki társával, de nem ismeri fel őt. Az is előfordul, hogy elmegyünk lelki társunk mellett, mert aktuális kapcsolatunk túlságosan lefoglalja gondolatainkat. Tehát várni a lelki társat csak úgy lehet, ha kiürítjük gondolatainkat, lelkünket. Mint ahogy a nevében is benne van, lelki síkon találkoznak ezek az emberek. Benne önmagunkat látjuk, a jövő lehetőségeit, mint egy tükörben, és ez ad esélyt arra is, hogy megismerjük önmagunkat.
Milyen a kapcsolat egy lelki társsal?
Elsősorban építő. A kapcsolatban azt érezzük, hogy a teljesség felé haladunk. A feltétel nélküli szeretet és a megértés jellemzi. Mindez feladások és erőlködés nélkül valósul meg. Olyannak szeretem a lelki társam, amilyen, és nem olyannak, amilyennek én akarom, hogy legyen. Ilyen emberrel együtt élni szabadságot jelent, nem kötöttséget.
Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek súrlódások, viták, féltékenység, csak azt, hogy ezeket a problémákat könnyen, megértéssel, szívvel zárják le. Vita után nem marad becsapottság érzés, sem az, hogy fel kellett adnunk valamit magunkból – amit nem akartunk. Elég a tudat, hogy ő létezik, számodra.
Hogyan vonzzuk be a lelki társat?
Először is, vágyaid megegyeznek a ő tulajdonságaival, tehát oda kell figyelned arra a bizonyos hangra, ott legbelül. Képzeld el őt, kívül-belül. Fájdalmaidat, terheidet el kell engedned – azaz, szabadnak kell lennie a lelkednek. Magunkban mondjuk el – és higgyük – hogy készek vagyunk találkozni vele. Ezt valójában nem magunknak mondjuk, hanem ez a másik léleknek egy üzenet. Kérdezzük meg, hogy mikor áll ő készen a találkozásra. A válasz meg fog érkezni, érezni fogjuk. A lelki társ utáni vágy nem véletlenül van az emberben. Sokan ezt az érzést igyekeznek elnyomni – feleslegesen – amiatt, mert félnek a megpróbáltatásoktól, a kudarcoktól, a hozzá vezető úttól. Pedig ezt az utat így is és úgy is végig kell járni. Ahogy az élet útját is, csak nem mindegy az, hogy ki fogja közben az ember kezét…