Hogyan előzhetjük meg a korai halálozást: 3 hatékony módszer egy új tanulmány szerint

Címlap / Életmód / Egészség / Hogyan előzhetjük meg a korai...

Hogyan előzhetjük meg a korai halálozást: 3 hatékony módszer egy új tanulmány szerint

A kis lépések hatása

A legpozitívabbnak mondható eredmények egyfajta álom életmód részének is tűnhetnek, amiről a rohanós mindennapok mellett sokan azt gondolhatjuk, hogy nagyon nehezen kivitelezhető. Jó hír, hogy a kutatók szerint még azoknál is, akik kevésbé felelnek meg az ilyen optimális kritériumoknak, nagyobb eséllyel csökkenhet a korai halálozás kockázata.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít

Az emberek 10%-kal alacsonyabb halálozási kockázatot tapasztaltak minden tekintetben csak a következő változtatásokkal:

  • Alvás: Azok, akik naponta átlagosan csak 5,5 órát aludtak, már plusz 15 perc alvással is csökkenthették a kockázatot.
  • Testmozgás: Azok, akik csak napi 7,3 percnyi fizikai aktivitást végeztek, ha ehhez hozzáadtak mindössze 1,6 percet, az is segített.
  • Táplálkozás: Fél adaggal több zöldség naponta, vagy hetente egy adaggal kevesebb feldolgozott hús (pl. szalámi, virsli, bacon) szintén 10%-kal csökkentette a kockázatot.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.