Mi volt az a hirtelen döntés, ami megváltoztatta az életed?

Címlap / Életmód / Lélek / Mi volt az a hirtelen döntés, ami...

Mi volt az a hirtelen döntés, ami megváltoztatta az életed?

9. A súly

Meló közben valamit felidegesítettem magam. Mivel dühkezelési problémáim voltak, úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy beverném a kollégám fejét, inkább felemelek egy nehéz fém alkatrészt és jó messzire hajítom. Ez lenyűgözte az egyik főnökömet, aki ajánlotta, hogy menjek le vele edzeni. Kiderült, hogy erőemelő, én pedig tehetségesnek bizonyultam, olyannyira, hogy ma már ebből élek.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?

10. A köret

Hazafelé az egyetemi buliból úgy döntöttem, a szokásos szimpla sajtburger helyett inkább menüt veszek, de a végén már nem kívántam a sült krumplit. Nem akartam kidobni, ezért megkérdeztem a héven mellettem ülő srácot, hogy kéri-e. Kérte és ma már két gyerekünk van.

Miért olyan nehéz a gyerekeknek várni?Következő cikkünkMiért olyan nehéz a gyerekeknek várni?A kisgyermekek agya még fejlődésben van, különösen az önkontrollért és a jövőbeli következmények megértéséért felelős prefrontális kéreg. Ezért számukra nehéz a késleltetett jutalom fogalmát megérteni és alkalmazni. Ezenkívül a gyermekek egocentrikus gondolkodásmódja miatt hajlamosak azt hinni, hogy szükségleteik azonnali…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.