Mérleg heti horoszkóp
Kétféle út áll előtted, és te úgy döntesz, hogy kockáztatsz egy kicsit. Ezzel ugyan nem kis izgalmat okozol magadnak, de még az is lehet, hogy a végeredmény megéri majd azt a kis izgulást.
Szerelem: Sokkal erősebbnek érzed most a kapcsolatodat, és ennek elsősorban az az oka, hogy te magabiztosabbnak érzed magadat. Szilárd támaszai tudtok most lenni egymásnak.
Karrier: A távoli célok megvalósításáért még ma kell tenni. Míg mindenki pihen, te dolgozol, de ez majd meg is fog térülni. Olvass még a témában
Skorpió heti horoszkóp
Nem érdemes azzal foglalkozni, hogy más mit kapott az élettől, amit te nem, mert ez egyáltalán nem produktív gondolat. Inkább azzal foglalkozz, hogy mi az, amit te magadért megtehetsz.
Szerelem: Sokkal több lehet most köztetek a konfliktus, mint amennyi szükséges lenne, de lehet, hogy a viták hátterében egy nagyobb probléma áll. Jó lenne, ha ezt tisztáznátok.
Karrier: Az újévi buliban ugyan nem gondolsz a munkára, mégis találkozhatsz valakivel, aki segíthet előre lendíteni a terveidet.
Nyilas heti horoszkóp
Szeretnéd, ha valaki egy kicsit több figyelmet fordítana rád, de úgy tűnik, neki nem jut annyi ideje rád, mint amit szeretnél. Próbáld ezt nem személyes ügynek venni.
Szerelem: Légy óvatos, mert egy kimondott szó, egy odaszúrt mondat komoly károkat okozhat, amit nehéz lesz helyre hozni. Ne mérgezd ilyenekkel a szerelmeteket.
Karrier: Jól végezted a dolgodat, és végre egy kis pihenésre is jut időd. Egy jövő évi terveden azonban nem árt még csiszolni egy kicsit.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban már a postaládádban lesz az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.






