Négyszemközt
A feleség – kettesben – elmondta, hogy boldogtalan és csak azért nem hagyja ott a férjét, mert sajnálja. Onnantól kezdve minden alkalommal feltettem neki a kérdést, hogy fenntarthatónak érzi-e a házasságát, boldognak látja-e magát, hogyan képzeli el az életét 5 vagy 10 év múlva és ilyenkor mindig elkezdett sírni. Túl fiatal volt még ahhoz, hogy örök boldogtalanságra ítélje magát.
Őszintén
A harmadik találkozáskor a feleséghez fordultam és megkérdeztem tőle, hogy szándékozik-e figyelni, mert ha csak azért van itt, hogy halljon valamit, ami őt igazolja abban a hitében, hogy minden gond oka a férje, akkor nincs sok értelme az üléseinknek. A nő nem szólt semmit, felállt és kiment. Mondtam a férjének, hogy a tanácsadás csak úgy működik, ha mindkét fél akarja. Három hónap múlva a férfi beadta a válókeresetet. (Tudom, hogy ő ma boldog, a nő pedig nem.)
Olvass még a témában
A bók
Amikor már félórája hallgattuk a feleség monológját, hogy a férj mi mindenben hibás, miket csinál rosszul, gondol rosszul, mennyiszer hibázik, akkor gyorsan megkérdeztem tőle, hogy „ön akkor ezek szerint sosem hibázik.” A nő ahelyett, hogy elgondolkodott volna, széles mosollyal mondta, hogy természetesen ő nem. Bóknak vette a kérdést.
A cikk folytatódik, lapozz!