Véleménycikk: Schuszter Borka
Sokáig azt hittem, hogy a jó ember ismérve az, hogy mindig elérhető. Hogy segít, alkalmazkodik, megérti a másikat, és nem csinál problémát abból, ha egy kicsit kényelmetlen neki valami. Büszke voltam arra, hogy sok mindent elbírok. Hogy lehet rám számítani. Hogy én vagyok az, aki megoldja, aki összehangol, aki nem sértődik meg könnyen.
Közben viszont egyre fáradtabb lettem.
Kívülről ennek nem voltak azonnal látható jelei. Tettem a dolgom, jelen voltam a kapcsolataimban, dolgoztam, figyeltem másokra. Belül viszont folyamatosan azt éreztem, hogy valami túl sok. Hogy mindenkinek van hozzáférése az időmhöz, az energiámhoz, a figyelmemhez – én pedig közben valahogy saját magamhoz nem férek hozzá. Olvass még a témában
Ha ebben a hónapban születtél, először mindig valaki lelkébe szeretsz bele
Ezt hozza 2026. október 11. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
Ezekkel az apró mindennapi lépésekkel te is rengeteg áramot spórolhatsz
Azt hiszem, azért volt ennyire nehéz határokat húznom, mert összekevertem őket az elutasítással.
Ha nemet mondok, akkor önző vagyok. Ha nem reagálok azonnal, akkor csalódást okozok. Ha jelzem, hogy valamire nincs kapacitásom, akkor rossz barát, rossz partner vagy rossz ember leszek. Legalábbis sokáig ezt hittem.
Közben a félelem vezérelt
Pedig a valóság inkább az volt, hogy annyira féltem mások attól, hogy mások nem fognak szeretni, ha nemet mondok nekik, hogy közben teljesen figyelmen kívül hagytam a saját szükségleteimet.
Rengeteg olyan helyzetre mondtam igent, amihez valójában semmi kedvem nem volt. Olyan beszélgetésekben maradtam benne, amik leszívták az energiámat. Olyan emberek problémáit próbáltam megoldani, akik ők maguk igazából nem próbáltak tenni a megoldásért. És közben egyre inkább azt éreztem, hogy nincs levegőm.
Lassú és fájdalmas felismerés volt, hogy nem lehet úgy hosszú távon jól működni, ha az ember folyamatosan saját maga ellen dolgozik.
Tudtam, hogy változtatnom kell, de azt is tudtam, hogy ezt csak apró dolgokkal tudom elkezdeni.
Nem vettem fel rögtön a telefont. Nem válaszoltam azonnal minden üzenetre. Megengedtem magamnak, hogy legyenek esték, amikor egyszerűen nem akarok beszélgetni senkivel. Először egészen nevetségesen nehéz volt ezeket meglépni. Konkrét bűntudatom volt attól, hogy nem vagyok állandóan elérhető.
Aztán lassan elkezdtem észrevenni valamit: a világ nem omlott össze.
Az emberek többsége nem sértődött meg. Sőt, sokszor észre sem vették azt a határt, amit én belül akkora ügynek éltem meg. És persze voltak olyanok is, akiket zavart a változás. Akik hozzászoktak ahhoz, hogy mindig alkalmazkodom, mindig ráérek, mindig rendelkezésre állok.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
