Az ekcémával már számtalanszor küzdöttem, most pedig a bőrszárazság került terítékre a hideg idővel és a benti száraz levegővel. Úgyhogy idén nem ruhákat vagy egy újabb konyhai eszközt kérek karácsonyra, hanem valami olyasmit, amitől végre szép lesz a bőröm. Ezek a termékek mind helyet kaptak a karácsonyi kívánságlistámon. (x)
Fürdősó
Egy fárasztó nap végén nincs jobb, mint lazulni a kádban, így kicsit az idegrendszerem is megnyugszik. Igyekszem olyan termékeket választani, amik nem szárítják pluszban a bőrt, az izmaimat viszont kellőképpen ellazítják. Erre a lelassulásra mindenkinek szüksége lenne a nagy karácsonyi hajtás előtt, de én a két ünnep között is vevő vagyok rá.

Bepanthen Derma termékcsalád
A hideg évszakok, a fűtés és a napi 3 kávé miatt a bőröm már jelzi is, hogy azonnali hidratálásra van szüksége. Éppen ezért jól megválogatom, hogy milyen termékeket használok – és persze az sem hátrány, ha azonnali a hatásuk.
A Bepanthen Derma termékcsalád tartalmaz egy bőrmegújító és egy tápláló testápolót, valamint egy bőrkímélő tusfürdőt is.
A száraz és érzékeny bőr mindennapos ápolására fejlesztették ki őket. A termékcsalád tagjai azonnali és hosszan tartó hidratálást nyújtanak a bőr számára, akár 48 órán át. Mindegyik termék támogatja a bőrbarrier funkciót a bőr nedvességtartalmának megőrzése érdekében. Bőrgyógyászatilag tesztelt, speciális B5-provitaminos tápláló-megújító komplexet tartalmaznak, amely a hám mélyebb rétegeiben lép működésbe.
Ebben helyet kapott a B5-provitamin (dexpantenol), ami a bőr mélyebb rétegeibe jutva támogatja a sejtmegújulási folyamatokat, a bőrnyugtató hatású B3-vitamin (niacinamid), illetve természetes lipidek is vannak a benne (pl. sheavaj és argánolaj), a bőr saját lipidjeinek pótlására. A glicerin pedig az azonnali hatásról gondoskodik.
A testápolók és a tusfürdő is azonnal enyhíti a bőrszárazság tüneteit, anélkül, hogy a bőrflóra egyensúlyát felborítanák.
A krémek textúrája könnyű, nem ragad, gyorsan beszívódik, így a reggeli rohanásban sem kell percekig köntösben az ágy szélén ülnöm, hogy kényelmesen felöltözhessek.
Láthatóan csökkentik a bőrön a hámlást, az érdességet, a száraz foltokat és még a berepedezést is (utóbbinak külön örülök, hiszen ezzel rendszeresen küzdök). Hatalmas plusz pont, hogy a termékek összetevői legalább 90%-ban természetes eredetűek, ráadásul az egész család használhatja őket.

Arcmaszkok minden mennyiségben
Végtelen mennyiségű arcmaszkot képes lennék kipróbálni, úgyhogy ez is felkerült a listámra. A lényeg, hogy tápláló, természetes összetevőket tartalmazzon és persze meseszép legyen utána az arcbőröm. A koreai termékek között szoktam sokat nézelődni, ezek között mindig találok valami újdonságot, amit még aznap este ki is próbálok. Mindegy, hogy bőrnyugtató, hidratáló, vagy ragyogást adó maszkról van szó, jöhet mindegyik!

Ajakradír, ajakápoló és maszk
Nem csak a kezeim szoktak kirepedezni télen, hanem az ajkaim is, ezért rendszeresen használok ajakradírt és ajakápolót, ha nagyon vészes a helyzet, akkor estére még egy ajakmaszkot is felteszek. Egy ilyen triónak is nagyon örülnék a fa alatt.
Tudom, hogy a bőröm nem kér sokat, csak egy kis figyelmet és hidratálást. Télen pedig még nagyobb szüksége van ezekre, úgyhogy a Jézuskától vagy tőlem biztosan megkapja őket karácsonyra.

Zuhanytabletta
Pár éve fedeztem fel a zuhanytablettákat, amiket egyszerűen csak bedobok a kabinba és közben egy csodás aromaterápiás élményben lesz részem. Ugyan nem feltétlenül testápoló hatásúak, mégis különlegessé teszik a fürdést. Kaphatóak élénkítő illattal, de nyugtató levendulás változatban is.

A Bepanthen Derma termékcsalád tagjai kozmetikumok.
Forgalmazza: Bayer Hungária Kft., 1117 Budapest, Dombóvári út 26.






