Sokkal könnyebb elaltatni a gyereket ezzel az 5 trükkel – az alvásszakértő szerint

Címlap / Életmód / Család / Sokkal könnyebb elaltatni a gyereket...

Sokkal könnyebb elaltatni a gyereket ezzel az 5 trükkel – az alvásszakértő szerint

Kelly Murray újszülött, baba, kisgyermek és gyermek alvási tanácsadó maga is édesanya, akinek a fia szintén alvási problémákkal küzdött, és csaknem egy évtizedet töltött már azzal, hogy egyéni alvástervekkel segítse a szülőket, hogy a gyermekük és az ő éjszakáik is jobban teljenek. A mindbodygreennek öt olyan trükköt is elárult, amivel jó eséllyel segíthetsz a gyermekednek a minőségi éjszakai alvásban.

Ősszel négy csillagjegynél lelepleződik a titkos imádó

Kezdődjön az éjszakai rutinja fürdéssel

A szakértő elsőként azt emelte ki, hogy a meleg fürdő nemcsak azért hasznos, mert általa megszabadulhatnak a gyerekek a nap során összeszedett szennyeződésektől, de azt is jelezheti az agynak, hogy közeleg az alvásidő.

De ennél is fontosabb Murray szerint, hogy a meleg fürdő természetesen növeli a gyermekek belső testhőmérsékletét. Amikor pedig kilépnek a fürdőből, a hideg levegő hirtelen testhőmérséklet-csökkenést okoz, ami elősegíti a melatonin (alvási ciklust irányító hormon) természetes termelődését. Így gyermekek jobban és hatékonyabban szundikálhatnak.

Olvass még a témában

Gyerekek altatása

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.