Az örökzöldek a karácsony elengedhetetlen dekorációs elemei, azonban tény, hogy sok takarítanivalót is hagyhatnak maguk után. Szerencsére a megfelelő eszközökkel pillanatok alatt el tudod távolítani a gyantát és a tűleveleket is az otthonodból.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/6 Gyanta eltávolítása bőrről
Ugyan a higító és az ásványi alkoholok hatékonyan el tudják távolítani a gyantát, de értelemszerűen ezeket a vegyszereket a legtöbb felületen - így a bőrödön sem szabad használni. Hatásosak lehetnek viszont az olajok, például a napraforgóolaj és a kókuszolaj is, ha a bőrödre került gyanta. Az olajos bázisú sminklemosók és krémek szintén praktikusak ebben az esetben. Az alkoholos kézfertőtlenítők, körömlakklemosók is le tudják hozni a bőrre került gyantát.
Ha a gyanta az autó külső részére kerül, érdemes a rovareltávolítót segítségül hívnod, illetve ebben az esetben is bevetheted a kézfertőtlenítőt. Utóbbit viszont mindenképp töröld le utána, hogy ne károsítsa a festéket.
Ha a hajadba, vagy a kiskedvenced szőrére is került a gyantából, akkor sem kell egyből az olló után nyúlnod. Inkább válaszd a korábban említett olajokat, amikkel biztonságosan el tudod távolítani a gyantát. Az ujjaiddal egyszerűen masszírozd a tincsbe, majd samponnal mosd meg.