🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
4/5 Felelősség
Ezt már a lányok esetében is elmondtuk, de érvényben van a fiúknál is: minden gyereknek meg kell tanulnia, hogy a saját döntéseiért felelősséggel tartozik. Jó dolog ezt minél korábban, a gyerek életkorának megfelelő apró döntésekkel elkezdeni.
Az internet korában ugyanis nem csak a szabadság lett nagyobb, de egy-egy rossz döntésnek is kitörölhetetlen nyoma marad, ezért ha mondjuk 14-16 éves korában kezded el a gyereket a felelősség ízére szoktatni, lehet, hogy már késő lesz.
5/5 Ha babázni akar, babázzon
Letette a kisautót, és inkább egy babával játszana? Urambocsá’, a rózsaszín zoknit választotta a kék helyett? Na és? Még egyetlen gyereknek sem lettek maradandó sérülései amiatt, mert a szüleik megengedték, hogy azt viseljen, amit akar.
Azonban, ha már ekkor skatulyába szorítod, és véletlenül sem engeded, hogy keresgélni kezdje a saját személyiségét, azzal több kárt okozol, mint hasznot.
Ami pedig a babázást illeti: totyogó kisfiadból egy napon még apuka lehet. Tényleg olyan szörnyű, ha elkezdi tanulni a törődést? Vagy nem árt, ha abban a szellemben nevelkedik, hogy néha ő is tarthat a kezében egy kisbabát? Most még egy játékot, később talán a sajátját is.