Nem tartom magam antiszociálisnak, sőt, sokszor kifejezetten a jó társaságban eltöltött idő az, amire a legnagyobb szükségem van, de elismerem, hogy néha egy film engem is sokkal jobban meg tud érinteni, mint aznap bárki.
Sok film mer érzékeny lenni, anélkül, hogy attól tartana, mit gondolnak róla. És néha szerintem épp erre van szükségünk. Valamire, ami nemcsak elmesél egy történetet, hanem odabent, a mellkasod mögött is megmozdít valamit. Mutatok most néhány filmet, amelyek számomra ilyenek. Vigyázat, spoilert tartalmaznak!
Az oxfordi évem – Amíg élünk, éljünk igazán
A Netflix friss filmje, Az oxfordi évem első pillantásra egy romantikus brit-amerikai képeslapnak tűnik: tavasz Oxfordban, szépszemű főhősnő, dögös angol irodalomtanár. De ez a film nem a klisékről szól. Hanem arról, hogy meddig halogathatjuk az életünket, és mit kezdünk azzal, ha hirtelen megérezzük, hogy az időnk véges. Olvass még a témában
A történetben Anna, a szorgalmas diáklány Oxfordban tölt egy évet, hogy irodalmat tanuljon, amikor beleszeret Jamie-be — aki, bár sokáig nem szerez róla tudomást, halálos beteg. Ahelyett viszont, hogy azonnal lehúzna a mélybe, meghatóan megmutatja, milyen tud lenni, amikor az ember rájön, hogy a jövő nem garantált, és az élet nem „majd egyszer”, hanem most van.
Ez a film finoman, de egyenesen mondja ki: nem lehet örökké várni a tökéletes időpontra. Nem lehet mindig „majd holnap” élni. Mert lehet, hogy nincs holnap. És ez a gondolat nem bénító, hanem felszabadító. Élni nem akkor kell, ha minden rendben van – hanem akkor, amikor csak lehetőségünk van rá.
