A Terminátor, A bolygó neve: Halál és Titanic nagysikerű filmek után James Cameron egy kirobbanóan új filmmel állt elő. A legutóbbi nagyjátékfilmje után 12 évvel végre előállt pályája eddigi legnagyobb mutatványával.
Mostani filmje minden korábbi elképzelést felülmúlt. A vagyonokat érő látvány mögé pedig az alkotó még fordulatos történetet és némi társadalomkritikát is be tudott építeni.
2154-t írunk. Főhősünk Jake Sully, a tolószékbe kényszerült volt tengerészgyalogos, aki esélyt kap arra, hogy ismét két lábra álljon – egy bizonyos módon legalábbis. A férfi a Pandora bolygóra utazik, ahol az emberszabású, tőlünk mégis különböző Na’vik élnek, ezek a 3 méter magas, kék színű, farokkal rendelkező lények. Ami miatt élőhelyük érdekes az emberek számára, az egy ritka ásványkincs, mely kulcsfontosságú a Föld energiakrízisének megoldása szempontjából. Jake tehát részese lesz az ún. Avatar-programnak, melynek során elméje összeköttetésbe kerül egy távirányítással működő, emberi DNS-ből és a bennszülöttekből kifejlesztett avatarral. Feladata, hogy új testével beépüljön a Na’vik közé – ám a dolgok nem a terv szerint alakulnak…
A mozi „másodpercenként 24 kocka hazugságát” Cameron olyan elképesztő 3D-technikával támogatta meg, mely egyes vélemények szerint mérföldkő a mozitörténetben. Ha abban nem is, saját személyes mitológiájában az Avatar mindenképpen egy újabb fontos lépcsőfok, hiszen legközelebb most már ezt kell megugrania.