A bókok bókja
A menyasszonyomról már az első együttlétünk után tudtam, hogy ő az igazi, mert szex után is ugyanolyan szépnek – sőt, még szebbnek – láttam, mint előtte. Ő volt az első nő az életemben, aki ilyen hatással volt rám.
Érdekes
Én nem gondolnám, hogy ez „sötét pszichológia” lenne, ez nem ilyen mély. Volt olyan, hogy összejöttem a lánnyal egy szórakozóhelyen, már aznap este nálam aludt és négy évig éltünk boldog kapcsolatban. És olyan is volt, hogy még a hatodik randin sem volt szex valakivel, csak séta, vacsora, színház és a végén nem lett az egészből semmi. Szerintem – legalábbis nálam ez így van – nem sok múlik azon, hogy mikor van az első szex.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.



