Pattanjatok hajóra!
Tipikusan romantikus, ráadásul igazán nyári program a hajókázás. Napközben vitorlázhattok, kompozhattok, este pedig szervezett utakra is mehettek. Vannak bulihajók, amik akkor ideálisak számotokra, ha szórakoznátok egy jót, míg, ha extra romantikára vágytok, a vacsorázós körutakat érdemes választanotok.
Utóbbiakat a legtöbb esetben eleve koraestére szervezik annak érdekében, hogy a párok még inkább egymásra hangolódhassanak a naplemente mellett. Akár este, akár fényes nappal szálltok vízre, nem foghattok mellé a lágyan ringatózó hullámokkal, a finom ételekkel, italokkal, és a romantikus élőzenével.
Képek forrása: Ivanko1980/Depositphotos.com, ArturVerkhovetskiy/Depositphotos.com Olvass még a témában
Nem vettem fel a férjem nevét, amikor összeházasodtunk – a konzervatív ismerősöm teljesen kiakadt
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
„A menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy csak ő viseljen sminket az esküvőn” – Bicskanyitogató lagzis sztorik
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






