Decemberben egyszerre akarunk ünnepelni, pihenni és lehetőleg mindent elrendezni még az év vége előtt. Talán épp ezért ennyire beszédes, hogy erre a hónapra a Mértékletesség lett a Tarot útmutatója!
Az előttünk álló hónapban minden arról szól, hogyan tudod megtartani önmagad a rengeteg külső inger és feladat mellett, és hogyan teremtesz egy olyan ritmust, amelyben nem veszítesz el sem másokat, sem saját magadat.
A Mértékletesség lényege az egyensúlyozás
A Tarot hagyományos ábrázolása alapján ezen a kártyán egy angyal szerepel, aki két kehelyben öntögeti a vizet, mintha csak azt mutatná: az élet összetevői akkor működnek jól, ha nem siettetjük, de nem is fogjuk túl szorosan őket. Decemberben ez az üzenet különösen élesen jelenik meg. Olvass még a témában
„Nem tehetsz boldoggá mindenkit, ezért magad tedd azzá.” Mikor jöttél rá, hogy nem baj, ha nem szeret mindenki?
„Az ötéves bátyám adta a nevemet…” – A szüleid mi alapján választották a neved?
Mi az a rossz családi minta, amire azt mondtad, hogy veled véget ér?
4 ordító jel, hogy a családodnak terápiára van szüksége
A hónap során könnyen túlvállalhatod magadat és az is gyakori, hogy hagyjuk: a teendők a saját határaink rovására csússzanak el.
A Mértékletesség arra figyelmeztet, hogy a valódi ünnepi hangulat nem a maximalizmusból, hanem a tudatos lassításból és önkímélésből születik. Ez a lap arra hívja fel a figyelmedet, hogy valódi művészet, amikor össze tudod keverni az életed különböző területeit úgy, hogy közben nem feledkezel meg magadról. Ez decemberben létfontosságú üzenet!

