Exek, akik kénytelenek ugyanabban a lakásban lakni

Exek, akik kénytelenek ugyanabban a lakásban lakni

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Exek, akik kénytelenek ugyanabban a lakásban lakni

A szakítások gyakran egyértelműek: a párok elvágják a közös szálakat, és külön életet kezdenek. Előfordulnak azonban helyzetek, amikor a felek hiába vetnek véget a kapcsolatnak, kénytelenek továbbra is egy fedél alatt élni.

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

Az emelkedő ingatlanárak, de a COVID alatti lezárások is sok exet hoztak kényelmetlen helyzetbe. Hiába ért véget ugyanis a kapcsolatuk, a nagy beszélgetés után senki sem kezdte el összepakolni a bőröndjét. Egyik fél sem tudta volna megengedni magának ugyanis, hogy elköltözzön.

Mark Pattanshetti, a londoni székhelyű nagymortgageloans.com jelzáloghitel-bróker társigazgatója nyilatkozott a témában. Azt mondja, hogy egyre többen fordulnak hozzá, mert aggódnak a válás utáni pénzügyi helyzetük, és végső soron a lakhatásuk miatt. „Azt látom, hogy egyre több ex dönt az együttélés mellett, a különélés megnövekedett költségei, valamint a munkahelyük és a jövedelmük jövőbeni bizonytalansága miatt. Ezt a közelgő recesszió tovább erősíti” – mondja. „Ezek a párok előnyösebbnek találják, ha jelenlegi otthonukban maradnak, és megújítják jelzáloghitelüket

A Zoopla kutatása szerint azoknak az embereknek a 47%-a, akik még mindig közös jelzálogkölcsönt fizetnek, a kiköltözés költségeit jelölte meg fő okként arra, miért maradnak partnerükkel közös otthonban. A lakáseladással és -vásárlással, illetve a bérleti szerződés felbontásával kapcsolatos díjak mellett az is nehézséget jelent, hogy kevés ember engedheti meg magának, hogy egyedül éljen. Az adatok azt mutatják, hogy az egyedülálló emberek jelentősebb anyagi terhet viselnek. Évente többet költenek alapvető kiadásokra, mint a párkapcsolatban élő társaik (az Egyesült Államokban ezt különösen súlyosbítják az egészségügyi költségek). Az elmúlt 10 évben elentősen megnőtt azok száma, akik az önálló bérlés megfizethetetlensége miatt osztják meg exükkel a lakást.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!