A szerelmi élet, a szerelem etikájának tanítása is dolga (lenne) a szülőnek. Szerelmi életünk kapcsán szeretjük eljátszani az áldozat szerepét – ezzel rossz példát mutatva gyerekünknek –, ahogy szeretjük gyerekeink párkapcsolati hibáinak felelősségét is áthárítani.
Amikor a szülő sem tudja, hogy mit jelent szerelmi házasságban élni
A bárki számára elérhető szerelmi házasság a 20. század vívmánya. Azelőtt gazdasági alapokon működött ez a szentség, szövetség.
A 21. század viszont már arról „híresült el”, hogy az emberek saját jóléti érdekeiket szem előtt tartva választanak házastársat, élettársat.
Lassan újra ott tartunk, ahol kétszáz évvel ezelőtt: a szerelmi házasság a nagyon szegény, vagy a nagyon gazdag emberek passziója.
A szerelmi alapokkal kezdődő házasságokat nem tiszteljük meg a hűséggel és állhatatossággal, hanem a lelki divatirányzatok romboló forgószelének kezére adjuk, melyek felett rendre elvesztjük az uralmat.
Miért? Mert híján vagyunk az etikának, az önismeretnek, a kitartásnak.
A felelősség kezdete
Az anyukák szívesen néznek érzelmes filmeket, sorozatokat. Elszörnyülködnek azon, hogy a „lelketlen, gyönyörű, fiatal nő” hogyan halássza el valakinek a férjét, tönkre téve egy családot.
De vajon megkérdezik-e ezek az anyák a lányuktól, hogy megtenné-e ugyanezt saját gyerekük, a szerelem jegyében?
Kérdezzük meg lányunkat, hogy vajon mit csinál akkor, ha egy nős férfi megbámulja őt az utcán, és igyekszik vele szemkontaktust teremteni. A fiatal felnőttek számára a „szerelem” a legnagyobb „úr”.
Sok esetben önigazolást keresnek egy-egy ilyen pillantásban. Ez magában rejti az önigazoló szerelmi kapcsolat lehetőségét is a későbbiekben.
Egy ilyen beszélgetés kapcsán megérti a „gyerek” a flörtben rejlő veszélyt, ahogy azt is, miért nem etikus flörtölni egy családos emberrel, hiszen ezzel adott férfi társát megalázza.
És ő is lesz egyszer ebben a helyzetben, ha férjhez megy…
Egy drámakirálynő gyereke is drámakirálynő lesz
Az ember a szülei mintáját követi. Azokban a családokban, ahol a probléma megoldását az alkoholba való menekülés jelenti, a gyerek is eltanulja ezt a megoldási sémát.
Ahol a problémamegoldás a véget nem érő férfi-nő játszma, ott a gyerek ezt tanulja. Ezek a sémák szerepet játszanak a párválasztásban is.
A játszmázó családban felnövő gyerek ebben a létformában, életstílusban érzi magát biztonságban, így olyan párt választ, aki ezekben partner. Még akkor is, ha mint gyerek, sokat szenvedett a házastársi játszmák miatt.
A problémamegoldás egyik leggyakoribb módszere a menekülés. Munkába, alkoholba, mártír szerepbe, stb.
A menekülés nem megoldás, tehát először a szülőnek kell saját életét megváltoztatnia, hogy új, jobb példát tudjon mutatni.
A nagy kérdés: mire vagy képes a szerelemért?
A fiatal felnőttek, kamaszok nagy része pontosan tudja, hogy mi a helyes és etikus választás.
Mégis belelépnek olyan helyzetekbe, amikkel saját maguknak, más pároknak, szüleiknek okoznak szívfájdalmat, sőt komoly problémát is adott esetben.
Könnyen meggyőződhetünk gyerekünk valódi gondolatairól, arról, hogy működik-e a valóságban az etikai rendszer, ha például, egy ebbe a témába vágó, közösen megnézett film kapcsán kérdezősködünk tőle.
Ilyenkor saját példát is fel lehet hozni, hogy közelebbinek érezze magához a témát.
Mire képes egy 16-25 éves „gyerek” a szerelemért? Saját magunk példáiból tudjuk, hogy bármire. A boldogságot hajszolva szerencsétlen helyzetek alakulhatnak ki, melyek akár az egész életére kihatnak.
Éppen ezért nem szabad ezt a kérdéskört figyelmen kívül hagyni. Beszélni kell róla.
A párkapcsolati toleranciáról is beszélni kell
A fiatalok – többek között – azért nem tudnak eleget tűrni, vagy épp túl sokat tűrnek, mert nem ismerik az egészséges határokat.
Vagy túl önzők és nem viselnek el semmit, vagy szeretetéhesek, ami miatt mindent elviselnek. Nem csak általában kell a toleranciáról beszélni, hanem arról is, hogy meddig egészséges, és milyen módozatai vannak.
Beszélni kell arról, hogy mi lehet „válóok”, mi az, amit semmilyen körülmények között ne toleráljon később. Beszélni kell arról, hogy a tolerancia feszültséggel jár, amit le kell tudni vezetni, méghozzá helyesen.
El kell magyarázni neki az előny-kockázat kényes egyensúlyát is, ahogy azt is, hogy minden döntés következményekkel jár, melyet bírnia kell viselni.
A szexuális felvilágosítás nem ér véget a gólyamese „kivégzésével”
Anélkül, hogy reklámoznánk, a nagyobb gyereknek információval kell szolgálni a szexuális szélsőségekről is. Ez azért fontos, mert nem tudhatjuk teljesen biztosan, hogy gyerekünkben nincs semmilyen deviancia.
Ha a gyereknek nem beszélünk ezekről a dolgokról, arról, hogy kitől kérhet segítséget, tájékozódni fog másként. Ez potenciális veszélyforrás. Amellett, amikor a fiatal felnőttkort eléri a gyerek, olyan erős bűntudatra is „szert tehet”, ami egész életére kihatással lesz. Ez olyan lelki torzulásokhoz vezet, melyek hatása a környezetet is érinti.
A másik fontos dolog, hogy meg kell tanítani a fiatal felnőttet a szexualitásról helyesen(!) beszélni. Sem a túlzott szemérmesség, sem a trágárság, az elítélő frázisok nem helyénvalók ebben a témában. Szükség van erre, mert így képes lesz segítséget kérni.
Minden szülő igyekszik gyerekét felelősségteljesen, az életre nevelni, viszont vannak olyan kérdések, amik a mai napig tabutémák – viszont jobban hatnak a gyerek életére a jelenben és jövőben –, mint azt gondoljuk.
