Tessék?!
Pár hónapos terhes voltam, mikor kiderült, hogy a magzatnak nincs szívhangja. Az abortuszt végző orvos (fiatal férfi) hallotta, amikor az egyik nővérnek említettem, hogy éppen válófélben vagyunk a férjemmel. Mielőtt nekikezdett a beavatkozásnak, vidáman megkérdezte, hogy akkor ebben a helyzetben nem is bánom, hogy így alakult a dolog, ugye?
Komolyan?
Bőrgyógyászhoz mentem mert furcsa kiütéseim voltam, később kiderült, hogy pikkelysömör. Szörnyen éreztem magam, mert nem tudtam, mi bajom és az orvosnak – öreg férfi – a kezemmel mutattam a pólómon keresztül, hogy a csípőmnél, illetve a hónaljamban vannak a foltok. Megkérdeztem, levegyem-e a ruháimat, mire ez a vén perverz hátradőlt, lehúzta a szemüvegét az orrára és kaján mosollyal azt mondta: „Persze, izgasson fel.”
Olvass még a témában
Ima
Az abortuszklinikán – ha nem lett volna elég gondom – az egyik idősebb nővér közölte, hogy önmegtartóztatást kellene gyakorolnom és imádkozni fog értem, majd megragadta a kezem és elmormolt egy imát. Nem tudtam mit reagálni, ezért nem tiltakoztam, de azóta is nagyon bánt a dolog, egyáltalán nem segített nekem ezzel, hogy ítélkezett.
A cikk folytatódik, lapozz!
