Hibákat, ballépéseket mindannyian követünk el az életünk során és gyakran hozunk olyan rossz döntéseket is, amelyek hosszú távon hatnak majd ki a jövőnkre. Ahelyett, hogy ezekben a helyzetekben pánikba esnénk, vagy homokba dugnánk a fejünket, sokkal jobb, ha a hibákat élettapasztalatnak fogjuk fel és megpróbálunk tanulni belőlük. Bús Tímea életvezetési coach, mentálhigiénés, segítő szakember, okleveles családi és válási mediátor, NLP trénert kérdeztük arról, hogyan tudunk tanulni, fejlődni a hibáinkból és miért kifizetődőbb ez, mint kétségbe esni a rossz döntések után.
Miért érdemes egyáltalán tanulnunk a saját – vagy akár – mások hibáiból?
Mások hibáiból ritkán szoktunk tanulni, hiszen nincs mögötte szubjektív megélés. Gyakran még a saját hibáinkból is nehezen tanulunk, hiszen ilyenkor az kérdőjeleződik meg, amiben különben nagyon is hiszünk és néha olyan dolgokkal kell szembe néznünk, melyek igen fájdalmasak. Elsősorban döntésekkel, választásokkal és cselekedetekkel: azzal például, hogy homokba dugtuk a fejünket, vagy hogy hazudtunk önmagunknak, esetleg nem néztünk szembe azzal a helyzettel, problémával, ami van.
Viszont ha ezekkel a dolgokkal nem nézünk szembe, akkor nem is fejlődünk, így szembe megyünk a lét értelmének, illetve a fejlődésnek. Sokszor inkább szenvedve szenvedünk, mint hogy szenvedve fejlődnénk.
Ha nem okulunk, sajnos nagyon gyakran ugyanazon helyzetben találjuk magunkat, az élet leckéi pedig nagyon drágák.
Miért jobb az, ha tanulunk a saját hibáinkból és rossz döntéseinkből, nem pedig kudarcnak, problémának éljük meg ezeket?
Ha tanulunk belőlük, fejlődik a személyiségünk. Azok vélik kudarcnak azt, ha valami nem sikerül, akik szeretnének tökéletesek lenni, ez pedig általában elég komoly sebzettséget takar. Teljesen emberi, ha valami nem sikerül és nem is fog mindig, minden sikerülni, hiszen nincs fény árnyék nélkül, éjszaka nappal nélkül. Az életünkre is jellemző a fent és a lent állapot. Ha mindig csak jó dolgok történnek velünk, hogyan tudnánk értékelni azokat? Mihez viszonyítanánk a jóságot?
Az viszont, hogy hogyan tekintünk a nehézségekre, padlóra kerülünk-e, vagy pedig egy megoldandó feladatnak tekintjük, nagyon eltérő. Akkor tud könnyedebb lenni az élet, ha a nehézségeinkre is könnyedebben reagálunk és elfogadjuk azt, hogy néha bizony lent is vagyunk. A krízisek teljesen természetesek, az élet velejárói. A személyiségünket kell erősíteni, hogy jobban tudjuk kezelni az élet adta nagyobb kérdéseket.
Lehetséges fejlődnünk abban, hogy kevesebb hibát kövessünk el az életünkben, vagy sokkal inkább érdemes úgy tekintenünk a hibákat, hogy ezek az élet velejárói és akár szükségesek is?
Nem lehet a cél, hogy kevesebb hibát kövessünk el, hiszen pont ezért fogunk hibázni, főleg, mert tökéletességre törekszünk. Elég sokat fog szenvedni az, aki tökéletes szeretne lenni.
Sokkal könnyedebb lesz az élet, ha egy fejlődési lehetőségként tekintünk rá és elfogadjuk azt, hogy csakis nehézségek árán tudunk fejlődni.
Az emberi tapasztalat része, hogy nehéz élethelyzetekbe kerülünk, és vannak olyan emberi tapasztalások, amelyek kihagyhatatlanok ebben a nem túl könnyű emberlétben.
Hogyan tudunk építkezni a rossz döntéseinkből, az elrontott dolgainkból, elkövetett hibáinkból is?
Felelősségvállalással és önismerettel tudunk a leginkább fejlődni, főként egy krízishelyzetben. A nehezebb élethelyzeteket megélni és fejlődni sajnos külső segítség nélkül nagyon nehéz. Ha szembenézünk azzal, hogy mi a saját szerepünk egy adott szituációban, talán nem ismétlődik meg többször. Viszont ha nem nézünk szembe a saját részünkkel, még akkor sem, ha az például csak 3%, lehet, hogy nagyon drágán és sokszor fizetünk érte.
A legjobb építkezés, ha erősebbek leszünk a törött helyeken, erősebbek, mint valaha. Ehhez szükséges a mi saját részünk. Ilyenkor nem hibáztatunk, feladjuk az áldozati szerepet és megnézzük a mi saját részünket. Ez nem egy nagyon nehéz feladat, de hosszú távon gyümölcsöző. Így tud igazán nagyot változni az életünk!