Minél korábban láttuk az első pornófilmet, annál kevésbé látjuk reálisan a szexualitást

Címlap / Szerelem / Szex / Minél korábban láttuk az első...

Minél korábban láttuk az első pornófilmet, annál kevésbé látjuk reálisan a szexualitást

Minél előbb nézzük meg az első pornófilmünket, annál kevésbé látjuk reálisan a szexualitást

Nagyon magas a kényszer alatt megtekintett filmek száma. 17,2% jelölte, hogy nem akarta megnézni a pornót, de akár felvilágosítás céljából, akár kortársnyomás hatására végül eleget tett ennek. Emellett szintén kiemelten magas, 43,5%-os az aránya azoknak, akik véletlenül néztek felnőtteknek szóló tartalmat. 

„Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett

Ez egyszerre szomorú tény, de valahol mégis jó hír. Hiszen azt jelenti, hogy szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekeink ne kerülhessenek ilyen helyzetbe. Nyilván mindentől nem tudjuk, és nem is kell őket megóvni, nem foghatjuk állandóan a kezüket. De már azzal is rengeteget tehetünk, ha megfelelő szűrőprogramokat telepítünk a gyermek által is használt készülékekre.

Ez utóbbi egyébként egyszerűbb, mint sokan gondolják. Elegendő a választott alkalmazást feltelepíteni és már élvezhetjük is az előnyöket. Ide nem csak a felnőtt tartalmak szűrése tartozhat, hanem pl. a készülék GPS-es nyomon követése, hívások-üzenetek blokkolása, vagy éppen az egyes alkalmazások időkorlátja. 

Olvass még a témában

Teszteld! Érzelmileg mennyire megközelíthető a jelölted?Következő cikkünkTeszteld! Érzelmileg mennyire megközelíthető a jelölted?Nem minden férfi egyformán kezelhető érzelmileg: vannak, akik könnyen megnyílnak, mások évek után is bezárkóznak. A te partnered hova tartozik?
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.