Haj és körmök
A tisztítókúrák egyik látványos következménye az, hogy ha szabályosan végeztük a tisztítást, akkor annak eredménye megmutatkozik hajunkon és körmeinken is.
Hajunk ugyanis a kúra hatására fényesebb és egészségesebb lesz, körmeink pedig megerősödnek, és nem töredeznek majd.
Alvás és vitalitás
A tisztítókúrák egyik leggyorsabban érzékelhető hatása az, hogy a korábbi nyugtalan alvás helyére mély, nyugodt alvási mód kerül. A pihentető alvás után pedig aktívabbak és frissebbek leszünk egész nap, ráadásul javul a koncentrációs képességünk és a memóriánk is. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 10. a numerológia szerint: életöröm és önkifejezés
Ez egy jel, hogy átgondold, tényleg normálisak-e a dolgok, vagy csak megszoktad őket
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
Sosem mondtam el a szüleimnek, hogy évekig titokban terápiába jártam miattuk
Nem utolsó sorban a tisztítókúrák befejezése után lényegesen javul a kúrát alkalmazók vitalitása: aktívabbakká, energikusabbakká válnak. Ezáltal pedig az érintettek pozitívabbak és jobb kedvűek lesznek, ráadásul nő az akaraterő is, így hatékonyabban szállhatnak szembe a mindennapi problémákkal.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






