„Mikor Jézust keresztre feszítették, Ő a testét áldozta fel, a külső burkolatot, a testet, amit látunk, hogy bebizonyítsa, hogy valójában van egy mélyebb vagy szellemi test, és ez a szellemi test volt az, amit Ő kinyilatkoztatott, mikor a sírból feltámadt.
Ez volt az a test, amiről beszélt, mikor azt mondta: ‘Bontsátok le ezt a templomot és harmadnapra felépítem.’ Ezt azért tette, hogy bizonyítsa azt, hogy nekünk ugyanaz a szellemi testünk van, és hogy mi mindannyian elvégezhetjük a munkákat, amelyeket Ő végzett.
Tény az, hogy Jézus megóvhatta volna magát, ha Ő azt akarta volna. Kétségkívül belátta, hogy a testében egy nagy változás ment végbe. Azt is belátta, hogy az emberek körülötte képtelenek voltak megérteni, hogy ők éppúgy, mint Jézus, a szellemi testet előhívhatják, hiába igyekezett azt megmutatni nekik.
Ők még csak a személyeset látták, Jézus megértette, hogy azok, ha Ő a szellemi testét egy észrevehető változás nélkül előhívja, nem lennének képesek a különbséget meglátni a szellemi és az anyagi között, tehát a keresztre feszítés eszközét választotta, hogy ezt a változást létrehozza.”
