Szerinted mi az, ami igazán számít az életben? Az amerikai író és spirituális tanító Marianne Williamson szerint a szeretet, a szolgálat és a szellem. Arra bátorítja az embereket, hogy váljanak tudatosabbá, szeretetteljesebbé, és hogy győzzék le a félelmeiket és a korlátaikat. Ha úgy érzed, neked is szükséged van arra, hogy mélyebb kapcsolatot alakíts ki önmagaddal és másokkal, úgy, hogy az hozzájáruljon a személyes fejlődésedhez, feltétlenül érdemes megismerkedned néhány gondolatával!
Egy sikeres áttörést segítő coach, Jeremy Flagg egy alkalommal részt vett egy rendezvényen, amelynek meghívott előadói között Marianne Williamson is szerepelt. Az általa elmondottak nagy hatással voltak rá, majd honlapján meg is osztott közülük néhány gondolatot, amelyek mindannyiunk számára motiválóak lehetnek, és tökéletesen tükrözik mindazt, amit az írónő a munkásságával képvisel. Meglehet, hogy neked is pont ezen szavakra van szükséged ahhoz, hogy arra tudj összpontosítani, ami igazán számít!
A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1. lecke: Minden nap engedjük, hogy a bennünk rejlő nagyság megmutatkozzon