Amikor megtörtént
Harmincas éveim elején hívott édesanyám. A hangján rögtön tudtam, hogy valami nagy dolog van. Elmondta, hogy elválnak. Csend volt a vonal mindkét végén egy pillanatig, aztán azt kérdeztem tőle, hogy hogy vagy? Azt mondta, hogy jól. És abból a „jól”-ból, abból a hangból tudtam, hogy igazat mond.
Letettem a telefont, és az első érzés, ami jött, nem a szomorúság volt. Megkönnyebbülés volt. Tiszta, egyértelmű, szinte fizikai megkönnyebbülés, mintha valami, ami évtizedek óta nyomott, végre felengedett volna.
Aztán rögtön utána jött a bűntudat, hogy megkönnyebbültem. Aztán a bűntudat fölött valami olyasmi, ami talán a szomorúság volt – de nem a válás miatt. Inkább mindazokért az évekért, amik előtte voltak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
