Már heti ennyi óra együtt töltött idő is megmentheti a kapcsolatunkat

Már heti ennyi óra együtt töltött idő is megmentheti a kapcsolatunkat

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Már heti ennyi óra együtt töltött idő is megmentheti a kapcsolatunkat

Meg kell tanulnunk időt szánni az igazán fontos dolgokra, például a párkapcsolatunkra. Az átgondolt időgazdálkodás ugyanis nem csak a napi tennivalók szervezésében segíthet, hanem akár egy házasság életben tartásában is.

Számtalan okos tanács születik azzal kapcsolatban, hogyan csökkentsük a munkaidőnket, miközben a bevételünk ugyanannyi marad, vagy miként legyünk hatékonyak az időbeosztás terén. A partnerkapcsolatainkat hajlamosak vagyunk a fontos dolgok listáján az utolsó helyre tenni, mivel bízunk benne, hogy a párunk szeret minket, így feltételezzük, hogy megérti, ha a munka és egyéb tennivalók miatt rá nem jut mindig extra idő.

Dr Gary W. Lewandowski pszichológus korábban már írt egy könyvet azokról az észrevétlen dolgokról, amelyek aláássák a kapcsolatokat, így szakértője a témának. Szerinte már heti négy óra tudatosan szervezett időráfordítás jelentősen erősíti a felek közti bizalmat és összhangot. Ezt a négy órát lehet egyetlen alkalomba sűríteni, de akkor is hatásos, ha négy különböző napra elosztjuk. A szerző arra is javaslatokat tesz, milyen tevékenységekre fókuszáljunk ebben a négy órában. 

Milyen programokat érdemes beiktatni?

Nem kell feltétlen szórakoztató programokat szerveznünk, inkább az a lényeg, hogy új, érdekes, kihívást jelentő tevékenységeket keressünk, ezek emelik a kapcsolat minőségét és fokozzák az egymás iránti elkötelezettséget.

Érdemes tehát kicsit kilépni a komfortzónánkból és új alapokra helyezni az akár megszokott dolgainkat is.

A kutatások nevesítik is azt az öt tevékenységet, melyekben fontos lenne gondolkodnunk: ezek a szex, a szeretet kifejezése (például több ölelés) az együtt nevetés, elmélkedés közös jövőbeli terveken és kimozdulni otthonról (mozi, étterem)

cottonbro/pexels.com

Konkrét programok hatását is vizsgálták, például így derült ki, hogy a társastáncra beiratkozó párok idővel boldogabb kapcsolatra tettek szert. A személyes fejlődést elősegítő tevékenységek minden esetben pozitívan hatnak a párkapcsolatra is. Kísérletben vizsgáltak például két csoportot, melynek résztvevői párok voltak: a társasjátékkal játszó és valamilyen művészi tevékenységet végző házaspároknak is megemelkedett az oxitocin szintjük, vagyis a kötődést elősegítő hormonszintjük. A művészi csoport tagjainál azonban magasabb szintet mértek, ez a tevékenység újszerűsége, kihívása miatt történhetett.

Nem feltétlenül kell új dolgokat kipróbálni

A visszafogottabb tevékenységeket sem kell kizárnunk. Szintén párokkal végzett kutatás mutatott rá arra, hogy romantikus filmek közös nézése majd megbeszélése – akár saját kapcsolatukkal összevetve a filmben látottakat – felér egy párterápiával. 

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»