Véleményem szerint ez a megcsalás témakör mindig is érzékeny téma volt, és az is lesz, míg világ a világ. Vékony jégen táncol, aki egyszer már félrelépett. Az alapvető bizalom a másik irányából vagy teljes mértékben megszűnik, vagy valamelyest megmarad, de valahol legbelül mindig is kételkedni fogunk a másikban.
Mindig ott fog motoszkálni a sértett fél fejében, hogy vajon a múltban bekövetkezett megcsalás csak egyedi eset volt, vagy várható-e még hasonló precedens? És ilyenkor az ember a lánya mindig valóságos frászban van. Szeretett szerelme hátba támadta, megalázta és becsapta, és sokszor az embernek fogalma sincs, mit várhat el a másiktól a jövőben.
Talán a legtöbben azt gondoljuk, aki egyszer megtette, az máskor is meg fogja tenni. Azonban a dolog nem ilyen egyszerű. A tapasztalatok azt mutatják, hogy igenis sokan megbánják azt, hogy félreléptek, és tényleg, életük folyamán soha többet nem cselekednek hasonlóképpen, hiszen tanulnak hibáikból. Az már persze más kérdés, hogy a másik megbocsát-e vagy sem? Olvass még a témában
„Elvettem, mert ez tűnt logikusnak” – kijózanító gondolatok a nősülés mögötti motivációról
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






