A jelenséget valahogy úgy kell elképzelni, mint, amikor valamilyen izgalmas csínyt követtünk el gyermekkorunkban, amiről tudtuk, hogy tilos és utólag attól rettegtünk, nehogy lebukjunk. A mikromegcsalás egyik jellegzetessége, hogy biztosan tudjuk: nagyobb árat fizetnénk, azért, ha kitudódna, mint amekkora élvezetet jelentett a kaland. Ez az ár lehet veszekedés, bizalomvesztés, de akár szakítás is, ha többszöri esetről van szó.
Mi számít mikromegcsalásnak?
Sokan osztják azt a nézetet, hogy a flörtölés egy olyan természetes emberi tulajdonság, amit nem szabad korlátozni, elfojtani vagy visszafogni. Akkor sem, ha kiegyensúlyozott párkapcsolatban élő kezd el flörtölni egy harmadik személlyel.
Az önmegtartóztatás pszichére gyakorolt negatív hatásával érvelnek a mikormegcsalás támogatói, akik szerint teljesen normális, ha kikezdünk egy pincérrel az étteremben, ha néha ráírunk az exünkre vagy egy régi ismerőssel kezdünk kétértelmű, fülledt csetelésbe egy álmatlan éjszakán. A digitális világ a mikromegcsalások hagyományos színtere, ahol anélkül hagyhat nyitva kiskaput bárki, hogy arról a párja tudomást szerezne. Olvass még a témában
Mehetnék múzeumba is, de inkább egy aktív vulkánt mászok meg a nászutamon
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
„Eszébe nem jutott, hogy segítsen az anyjának elpakolni” – Így mentsd meg magad attól, hogy a bejárónője legyél
„Váláskor nincstelenül kerültem az utcára” – ne gazdag férjet válassz, hanem nagylelkűt

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






