Logopédiai szűrések
Általában már szeptemberben sor kerül az óvodákban a logopédiai szűrésekre, mely során megvizsgálják, hogy a nagycsoportos gyermekeknek van-e bármilyen beszédzavara, vagy kommunikációs nehézsége, és ha tapasztalnak bármiféle problémát, akkor logopédiai fejlesztést javasolnak nekik.
Ez a fejlesztés általában játékos jellegű gyakorlatokból áll, melybe szülőként is be lehet kapcsolódni, és a logopédus által javasolt módon otthon is lehet gyakorolni a gyermekkel. Otthon is érdemes a gyerekeknek sokat olvasni, helyesen beszélni velük és egymással is, viszont az nem jó taktika, ha megpróbáljuk kijavítani a gyermekünket beszéd közben, hiszen ez később gátakat okozhat nála.
Szülőként érdemes megfontolni azt is, hogy a logopédus szakértő mellett esetleg pszichológust is bevonunk a munkába, hiszen sok beszédzavar hátterében lelki problémák húzódhatnak meg, melyek leküzdésével könnyebb a beszédzavart is leküzdeni. Olvass még a témában
