„Csak a zabálásban lelek vigasztalásra” – Egykor vékony emberek mesélnek a hízásuk utáni életükről

Címlap / Életmód / Lélek / „Csak a zabálásban lelek vigasztalásra”...

„Csak a zabálásban lelek vigasztalásra” – Egykor vékony emberek mesélnek a hízásuk utáni életükről

Alak

A barátnőim között a húszas éveinkben én voltam a legvékonyabb, mind engem irigyeltek. Aztán megházasodtunk, gyerekeink lettek és én vagyok az egyetlen, aki azóta is képtelen visszanyerni a versenysúlyát. Ők továbbra is remekül néznek ki és ruhákat cserélgetnek egymás között, az én új pozícióm a társaságban pedig a „kövér barátnő” lett.

Nyár végi holdfogyatkozás: 3 csillagjegy leteszi a régi fájdalmát

Vonzalom

A férjem kijelentette, hogy már nem olyan boldog velem, mint régen és azt mondta, ez elsősorban nem azért van, mert meghíztam. Hanem azért, mert amikor megismerkedtünk, akkor sportoltunk és hegyet másztunk, eljártunk ezerfelé másokkal. Mióta sehova sem megyek – mert kövér vagyok – megkeseredtem, utálom magam és mindenki mást. Azt mondta, már nem jó érzés mellettem lenni, eltűnt a vidámságom. És ebben nem is vitatkozom vele.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Zsíros konyharuha? Ez a filléres trükk oldja meg
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.