Ki gondolta volna? Ezen a dátumon fuccsolnak be az újévi fogadalmaink

Ki gondolta volna? Ezen a dátumon fuccsolnak be az újévi fogadalmaink

Címlap / Életmód / Lélek / Ki gondolta volna? Ezen a dátumon fuccsolnak be az újévi fogadalmaink

Nem vagyunk kitartóak, ha újévi fogadalmakról van szó, de legalább az első, bűvös három hetet sokan túlszárnyaljuk – de meddig?

VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton

Az Edith Cowan Egyetem kutatói szerint január 31-ig minden harmadik ember feladja azt az elhatározását, amit alig néhány héttel korábban tett meg. Ez tehát azt jelenti, hogy a legtöbb újévi fogadalom egy hónapot sem él meg. Ezt én is alá tudom támasztani, például azzal, hogy mekkora őrület van a hónap elején az edzőteremben, és hogyan válik egyre könnyebben hozzáférhetővé ismét a legtöbb gép, ahogy múlnak a napok. 

A kutatók által készített felmérésben a résztvevők csaknem fele ugyanolyan, vagy nagyon hasonló elhatározásokkal vágott neki az előtte álló hónapoknak, mint egy évvel korábban. Ez tehát azt jelenti, hogy a megkérdezettek éppúgy nem jártak sikerrel a korábbi próbálkozásaik során, mint aktuálisan. Egyébként nem túl meglepő módon a fogadalmak túlnyomó része az életmód körül forgott. 24% a testmozgással, míg 29% a fogyással kapcsolatosan tette meg elhatározásait. 

jacoblund/istockphoto.com

De miért vagyunk ennyire sikertelenek?

A szakértők szerint azért, mert túlságosan nagy változásokat akarunk rövid idő alatt, miközben túl szigorúak vagyunk magunkkal szemben. Azt találták ugyanis, hogy azok a résztvevők, akik nagyobb rugalmasságot biztosítottak maguknak, idővel könnyebben értek célt. Azok viszont, akik rövid idő alatt túl nagy változásokat próbáltak bevezetni az életükbe, nem jártak sikerrel.

A drasztikus váltást preferálók nem értek el jelentősebb sikert, mint azok, akik szép fokozatosan, saját tempójukban építették fel az életmódváltásukat. Ellenben hosszútávon utóbbiak lettek sikeresebbek, dacára annak, hogy megengedték maguknak az időnkénti kilengéseket és nem élték meg tragédiának, ha pl. betegség miatt nem tudtak edzeni.

Ugyanakkor a kutatók azt mondták, fontosak a konkrét célmeghatározások. A résztvevők 64%-a ugyanis túlságosan általános jellegű fogadalmat tűz ki magának. Ilyen lehet pl. az, hogy „idén lefogyok”, vagy idén „fittebb leszek”. Ám ezek mögött a fogadalmak mögött láthatóan nincs terv, konkrét megvalósítás, vagy akár jelentősebb elhatározás. A kutatók szerint ezek a fogadalmak azért hiúsulnak meg, mert nem elég specifikusak, célzottak. 

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!