Életmód / Ezotéria

3 dolog a születési hónapod szerint, amit imádnak benned az emberek, és egy, amit nem kedvelnek

Az ezotéria szakértői úgy vélik, a születési hónapod alapján könnyen lehet következtetni arra, milyen személyiséggel rendelkezel. Ezáltal például arra is fény derülhet, mi az a három kiemelkedő tulajdonságod, amit mindenki nagyon kedvel benned, ahogy arra is, mi az az egy, amit kevésbé szeretnek.

Ha januárban születtél

Akik ebben a hónapban jöttek világra, nagyon szorgalmasak és lelkiismeretesek a munkájukban, a véleményüket pedig bátran merik hangoztatni.

A három kedvelt tulajdonságod az, hogy nagyon vidám alkat vagy, és azáltal, hogy magadat adod, másokat is képes vagy felvidítani.

Segítőkész lélekkel rendelkezel, így mindig lehet számítani rád, és nagyon könnyen kötsz barátságokat.

Amit viszont nem annyira kedvelnek benned, hogy néha elég szétszórt vagy, és emiatt feledékeny is!

 

Ha februárban születtél

A február hónap szülöttei művészi hajlamokkal rendelkeznek, és elképesztően jó ötleteik vannak, mivel képesek más szögből nézni a világot.

A három pozitív tulajdonságod az, hogy képes vagy másokkal azt éreztetni, hogy megérted őket, ezáltal nem feszengenek a társaságodban.

Fontosak számodra a barátságaid, őket nagyon sokszor előre helyezed, amiből az is fakad, hogy rendkívül megbízható, hűséges típus vagy.

Ami viszont már kevésbé jó tulajdonságod, hogy hajlamos vagy zárkózottá válni, ami miatt kicsit kiszámíthatatlan is vagy néha.

 

Ha márciusban születtél

Akárcsak a februárban születettek, úgy a márciusiak is nagyon kreatívak, és őrületes képzelőerővel rendelkeznek.

A három szuper tulajdonságod közé tartozik az, hogy nagyon megbízható vagy, és ezt azok is érzik rajtad, akik először beszélgetnek veled.

A megérzéseid páratlanok, és általában mindig be is jönnek, ezért megéri hallgatni rájuk.

Nagylelkű vagy és segítőkész, így ha valakinek szüksége van valamire, rád tényleg számíthat.

Ami viszont kevésbé előnyös jellemződ, hogy nem igazán tudod, hogyan kezeld a konfliktusokat, és hajlamos vagy inkább belenyugodni valamibe, mint hogy vitatkozni kezdj.

 

Ha áprilisban születtél

Az áprilisban világra jött emberek imádják a figyelmet, ezért sokszor ők állnak a társaság középpontjában is.

A három pozitív tulajdonságod, amit nagyon imádnak benned az emberek: rendkívül erős akaratod van, és mindig tudod, mit akarsz, amiért nem félsz tenni.

A kísértésnek képes vagy ellenállni, és nagyra tartod az őszinteséget is.

Amin viszont változtatnod kéne, az az, hogy ha csalódsz valakiben, túl könnyen elengeded ezt a személyt, és a bocsánatkérésről még csak hallani sem akarsz.

 

Olvastad már?  5 munka, ami negatívan befolyásolhatja a személyiségedet

Ha májusban születtél

Májusiként az a személy vagy, aki nehezen tud döntést hozni, és folyton változik az érdeklődési köröd.

A három szuper tulajdonságod közé tartozik az, hogy vidám és kissé hebrencs személyiséged mágnesként vonzza köréd az embereket, hiszen rendkívül szórakoztató vagy.

Ha valahol felüti a fejét egy konfliktus, te tudod, hogyan teremts békét, ami igazán ritka kincs, ráadásul nagyon szívesen adsz tanácsokat is, amelyek tényleg bejönnek.

A negatív tulajdonságod, amit viszont már kevésbé szeretnek az emberek, az, hogy kiszámíthatatlan vagy, és sosem tudod eldönteni, mit is akarsz az életeddel kezdeni.

 

Ha júniusban születtél

A június szülöttei általában nagyon érzékenyek más emberek lelkivilágára, igazi empaták.

A három szuper jellemződ az, hogy olyan erő, tekintély jön belőled, ami által képes vagy úgy csendre inteni másokat, hogy csak szimplán rájuk nézel.

Nyitott vagy a kalandokra, és az a mottód, hogy egyszer mindent ki kell próbálni.

Ugyanakkor óriási szíved van, és nagyon gondoskodó alkat vagy.

Amin viszont változtatnod kéne, hogy sokszor nagyon félénk vagy, és nem mered kimondani azt, amit gondolsz, hiába lenne ez a helyes lépés.

 

Ha júliusban születtél

Ha júliusban jöttél világra, akkor a három pozitív tulajdonságod közé kétség kívül odatartozik az, hogy nagyon megértő vagy.

Amikor valakinek rossz napja van, vagy esetleg mérges valamiért, elsők között mindig téged talál meg, hogy kiönthesse neked a lelkét.

Igazán energikus és nyitott vagy, ezért szívesen segítesz ott, ahol tudsz.

Mivel extrovertált vagy, mindig a társaság közepén találod magad, akár tetszik, akár nem!

Ami viszont negatívum, hogy nem mindig nézel szembe a problémáiddal, hanem megpróbálod elhitetni magaddal, hogy nincs is semmi gond.

 

Ha augusztusban születtél

Az augusztus szülöttei igazi vezetők, akik nem félnek kiállni, és hangosan elmondani a véleményüket.

A három legklasszabb tulajdonságod, amiért olyan sokan kedvelnek téged: nincs olyan dolog a világon, amit ha te kitűzöl magad elé, ne tudnád megszerezni.

Nagyon vidám jellem vagy, aki képes bármilyen társaságot elszórakoztatni, ami miatt minden buliba meghívnak téged.

De közben intelligens is vagy, ami arra utal, hogy jó veled komolyabb dolgokról is beszélgetni.

Ami viszont kevésbé pozitív dolog, hogy néha túl sokat elárulsz magadról másoknak, és ez megijesztheti őket, különösen egy randipartner esetében.

 

Ha szeptemberben születtél

A három legszuperebb tulajdonságod közé tartozik az, hogy nagyon gyorsan képes vagy új dolgokat megtanulni.

Olvastad már?  Megválaszoljuk a nagy kérdést: Miért nem tudunk szerelmesek lenni?

Olyan agyad van, akár a szivacs: ha elolvasol valamit, azt nem felejted el, maximum akkor, ha amúgy sem érdekelt téged.

A barátaid és a családod elsődleges helyet foglalnak el az életedben, így ez sokkal fontosabb számodra, mint a pénz vagy a karrier.

Érzékeny és jóságos lelked van, amit azonnal megéreznek rajtad mások.

Hajlamos vagy azonban a negativitásra, és a szomorúság is könnyedén hatalmába kerít, így ezen az egy dolgon még változtatnod kellene.

 

Ha októberben születtél

Nem is kérdés, a te három legklasszabb tulajdonságod közé tartozik az, hogy szuper első benyomást tudsz kelteni másokban.

Valahogy ösztönösen tudod, mit kellene mondani, hogy az emberek megkedveljenek téged.

Sokakat inspirál az, hogy mennyi mindent tudsz a világról, és mégsem kérkedsz ezzel.

A szerelemben rendkívül gyengéd és önzetlen vagy, amire tényleg csak kevesen képesek.

A negatív tulajdonságod viszont az, hogy néha nehezedre esik érett döntéseket hozni, és sokszor olyan helyzetben is előbújik belőled a gyermek, amelyben inkább felnőtt fejjel kéne gondolkodnod.

 

Ha novemberben születtél

Az emberek nagyon imádják benned azt, hogy ha beszélgetni kezdtek, tényleg figyelsz arra, amit mondanak.

Nem csak magadról akarsz áradozni, hanem képes vagy meghallgatni másokat, és komolyan venni a mondandójukat.

Emiatt van az, hogy a társaságodban mindenki értékesnek és fontosnak érezheti magát.

A szerelemben nem könnyű téged átverni, hiszen szuper emberismerő vagy, és pontosan tudod, milyen piros jelzéseket kell észrevenni.

Amin viszont még változtatnod kéne, az az, hogy túlságosan is sokat titkolózol, nehezen nyílsz meg, ezáltal viszont nem is igazán engedsz be senkit az életedbe.

 

Ha decemberben születtél

A december szülöttei kalandor lelkek, akik nagyon szeretnek úton lenni.

A három legmenőbb tulajdonságod közé tartozik az, hogy óriási szíved van, és mindig segíteni akarsz másoknak.

Az, hogy megbánts valakit, még csak fel sem merül benned.

Nagyon szórakoztató jellem vagy, így aki beül veled beszélgetni egy kávé mellé, feltöltődve indul haza.

Mindig vannak szuper vicceid, amikkel megnevetteted az embereket, így már csak ezért is szeretnek a társaságodban lenni.

A negatív tulajdonságod viszont az, hogy óriási a büszkeséged, és makacs vagy, amiből akkor sem feltétlenül engedsz, ha nem neked van igazad.

 

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK