7 dolog, ami az életben nem úgy működik, mint a romantikus filmekben

7 dolog, ami az életben nem úgy működik, mint a romantikus filmekben

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 7 dolog, ami az életben nem úgy működik, mint a romantikus filmekben

Ha az élet olyan egyszerű lenne, mint a romantikus filmekben, mindannyiunknak az lenne a legnagyobb problémája, hogy milyen színű legyen a marcipán bevonat az esküvői tortánkon. Sajnos – vagy szerencsére – azonban az élet nagy dolgai kevésbé egyértelműek, mint a mozikban, éppen ezért bizonyos helyzetek megoldását nem is érdemes a hollywoodi produkciókban látott fordulatoktól várni.

Ess, eső, ess!

Ha a bevásárló központ rádiójának zeneanyagát nem befolyásolja az aktuális lelki állapotunk, akkor az időjárásét pláne nem. 

Viszonylag kevés az esély arra, hogy összetört szívünket egy pohár forró teát szorongatva, az ablakból az esőt bámulva gyógyítgassuk, főleg mondjuk júliusban. A ventilátor előtt izzadni ugyan kevésbé teátrális, de legalább életszerű.

Amikor a szerelmi életed helyre jön, minden más is megoldódik

Nem kell aggódnod, hiszen a romantikus mozikból kiindulva életed szerelmének megtalálása a fő projekt, és minden más problémád csak egy mellékszál, hogy valamiféle cselekményváza mégis legyen a történetnek egy végzetes találkozás meg egy esőben kért bocsánat között.

Amikor a szerelmi életed egyenesbe jön, leváltják az undok főnöködet, megoldódik a régi konfliktusod az anyáddal és a kiskutyád is meggyógyul a rejtélyes betegségből. Hát, szerintünk azért inkább ne erre az egy lapra tegyél fel mindent.

Egy közös szám még nem elég az élethosszig tartó szerelemhez

Azért, mert egyszerre kapjátok fel a fejeteket, mikor az étteremben meghalljátok a kedvenc dalotokat, és összenéztek az asztalok fölött, még ne vegyél mérget rá, hogy ez elég lesz egy életen át tartó, kölcsönös tiszteleten, megbocsájtáson és elfogadáson alapuló kapcsolathoz

Lehet, hogy jóanyátok ugyanarra a dalra ringatott, de a közösen leélt élet hétköznapjai piszkosul hosszúak tudnak lenni, és lesznek majd pillanatok, amikor legszívesebben egymás torkának ugranátok.
Az ilyen konfliktusok higgadt tisztázásához azért több kell, mint néhány kedves dallam.

A rendes fiúknak nincs mindig kockahasa

Vannak formabontó hollywoodi produkciók, ahol végül az esélytelenebbnek hitt srác nyeri el a hősnő szívét, mert ő valóban és őszintén szerelmes, a lány pedig ráébred, hogy ez fontosabb annál, mint hogy milyen öltönyt hord. 

Azonban a filmekben valahogy a kevésbé előnyös külsejű fiúknak is mindig kockás hasuk van, és kevesebb szexuális energiát a rendező legfeljebb úgy érzékelteti, hogy a modell alkatú pasira rábiggyeszt egy hipszter szemüveget. 
Vigyázat, spoiler következik: a romantikus, kedves, és szemmel láthatóan fülig szerelmes srácnak, akivel végre tényleg remekül érezted magadat a randitokon, nincs feltétlenül tapintható hasizma.

Aláfestő zene

Egy kapcsolat elején vagy fordulópontjain az ember nem tudhatja előre, helyes döntést hoz-e, és természetes, hogy ilyenkor mindenhonnan megerősítést vár. 

Milyen jó lenne, ha ez is úgy működne, mint a moziban, és életünk szerelmének megpillantásakor a bevásárlóközpont rádiója energikus, szerelmes nótára zendítene, míg a kínos randikon szomorú hegedűszóval tudatná velünk, hogy most csak vigasztalódni próbálunk.

Reggeli csók

Az első együtt töltött szerelmes éjszaka, amikor egymás karjaiban virradva a boldog fiatalok csókkal köszöntik egymást, és közös jövőjüket – mármint a filmekben. 

A valóságban senki ne mondja, hogy nem érzi magát legalábbis kellemetlenül egy csókhelyzetben, ébredés után, de még a fogmosás előtt.

A házasság egyenlő a happy enddel

Legtöbbször az eljegyzésig, néha az esküvőig tartanak a romantikus mozifilmek, és kivételes esetekben a stáblista közben láthatunk néhány fényképet a jövőből, amin a pár beköltözik álmai otthonába, nyaralni megy, és boldogan mosolyog a kamerába a közös gyerkőcökkel. 

Akik találkoztak már valódi emberekkel, azok talán nem fognak meglepődni, ha eláruljuk: a házasságkötés után még koránt sincs vége a konfliktusoknak és a kompromisszumoknak, csak más szintre lépnek. Jó esetben a végkifejlet pozitív, és megéri a befektetett munkát, de azért ez sem lesz egy fáklyásmenet.

VIDEO Napcsókolta smink, a forró estékre

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!