Címlap / Szerelem / Jól gondold át, mielőtt összejönnél egy...

Jól gondold át, mielőtt összejönnél egy munkatársaddal

Ki kinek a felettese?

Munkahelyen belül párt választani már önmagában komplikált helyzet akkor is, ha ugyanolyan szintű pozícióban dolgozunk, nem beszélve arról, ha az egyik fél főnöke a másiknak. A felettesnek nehéz lesz elvonatkoztatnia a románctól és nem előnyben részesíteni szeretőjét, illetve ha szakításra kerül a sor, visszaélhet hatalmával. Nem véletlenül fordul elő, hogy bizonyos cégek nem is engedélyezik a kollegiális románcot, így előtte ajánlatos utánanéznünk, érdemes-e kockáztatnunk az állásunkat egy futó kalandért.

Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk

Hogyan szoktál szakítani?

Felnőttek vagyunk – szokták mondani ilyenkor a párok, és amikor még tart a rózsaszín szemüveges időszak egy kapcsolat elején, könnyen beszélnek. Azonban intelligens felnőttek ide vagy oda, hányszor láttunk már botrányos szakítást vagy válást a közvetlen környezetünkben, ahol a végén mindkét fél teljesen kivetkőzött magából és pitiáner módon viselkedett? A szívfájdalom sajnos mindig a legrosszabbat hozza ki az emberből, főleg, ha újdonsült exével továbbra is össze kell futnia a munkahelyén minden nap.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Zsíros konyharuha? Ez a filléres trükk oldja meg
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.