Nem kell félni az elmélyüléstől
Pillangók a gyomrodban, csábító öltözék a mindennapokra, vörös rúzs a konyhába – mindez a vágyakozás feledhetetlen időszakára vall, ami a párkapcsolat egy bizonyos szakasza.
Ezen kívül azonban még több is van, amelyek legalább annyira értékesek, mint a túlfűtött „mézeshetek”!
Az igaz szerelem ugyanis ott kezdődik, hogy látod a másikat a maga valójában, kényes helyzetekben – talán esendőnek és férfiatlannak. Olvass még a témában
„Azzal kezdte, hogy ne szóljak erről az üzenetről” – Amikor a barátnő férje nyomulni kezd
„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
„Egy hónap alatt megkeresem, amit más egy év alatt” – Miért regisztráltál OnlyFans-re?
De így is odavagy érte, hiszen ez együtt jár a csomaggal.
Az első szakításod után már nem tölt el félelemmel, ha lekerül rólad a rózsaszín szemüveg, hiszen a csúcspont még ezután jön. Más kérdés, hogy ez exe(i)ddel onnan már rég leereszkedtetek…
A te legutóbbi párkapcsolatod végén mi volt a legnagyobb lecke?
Következő cikkünk6 tipp, hogy felnőtt ember módjára lépj túl a szakításonÚjabb közhelygyűjtemény, hogy a párkapcsolatod lezárultával ne sírj, hanem inkább nevess? Dehogyis! Most olyan alapvető tudnivalókat osztunk meg veled, amelyek egyszerűnek tűnnek ugyan, az emberek többsége mégis megszegi őket. Legszívesebben törölnéd az ismerőseid közül, esetleg le is tiltanád, vagy privát üzenetben, esetleg…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






