Hallgassak az ösztöneimre és merjek segítséget kérni
Nagyon nagy a különbség a kéretlen jó tanácsok és a valódi segítség között. Előbbit nagyon nehéz elengedni a füled mellett, utóbbit nehéz kérni, de azt hiszem, mostanra sikerült megtanulnom a különbséget, még ha voltak is emiatt álmatlan éjszakáim.
Mert igenis van olyan helyzet, amit nem fogok tudni egyedül megoldani, és nem is kell. Nem kell mindent tudnom, mindenhez értenem, van, amikor azzal teszem a legjobbat a gyerekemnek, ha olyantól kérek segítséget, akinek az adott probléma a szakterülete.
Ez nagy felismerés volt a számomra, de legalább ilyen fontos volt megtanulnom a mosolyogva bólogatást is, amikor valaki elkezdni ismertetni velem vitathatatlan és kőbe vésett állításait a szoptatásról, hozzátáplálásról, vagy éppen a sírva hagyásról, amit sose tettem, következtetésképpen tehát elkényeztetem a lányomat – szerinte. Olvass még a témában
Persze ilyenkor érvelhetnék, sorolhatnám a tudományos bizonyítékokat, de már nem teszem. Mosolygok, bólogatok, aztán csinálom, amit az ösztöneim súgnak.
Nem csak azért, mert én ismerem a legjobban a lassan egy éves kis örökmozgót, akit erre a világra hoztam, nem csak azért, mert ma már bízom az ösztöneimben és abban, hogy észre fogom venni, ha valami nem jó neki, hanem azért is, mert én vagyok az anyja. Én tartozom érte felelősséggel, úgyhogy én hozom meg ezeket a döntéseket. (Meg persze az apja.) Ha pedig másoknak ez nem tetszik… az az ő problémájuk, sajnos jelenleg nincs olyan energiám, amit rájuk vesztegethetnék.
