Ne hasonlítsam magunkat másokhoz
Minden gyerek más. Ezt mindenki tudja, mégis nehéz, nagyon nehéz megállni, hogy amikor ringatóra, játszóházba megyünk, az orvosnál várunk vagy a játszótéren vagyunk, ne kezdjem el figyelni a hasonló korú gyerekeket, és írjam a listát a fejemben, hogy mit csinálnak, amit az én gyerekem még nem. Nem azért, mert elvárok valamit tőle. Nem azért, mert teljesítenie kell, vagy mert ezzel akarok hencegni a többi anyukának. Azért, mert mindenben ott látom a jelet: mi van, ha valami nincs rendben? Ha valamit nem veszek észre? Ha valahol elakadt, és nekem segítenem kellene, de nem látom, hogy szüksége van rám.
Ma már tudom, hogy ez a fajta összehasonlítás nem vezet sehová.
És ahogyan őt, úgy magamat sem hasonlítom más anyukákhoz. Mert sokan és sokfélék vagyunk, sokféleképpen éljük meg ezt a szerepet, amire, mindegy mennyire vártuk, lehetetlen lett volna előre felkészülni. Úgyhogy csak tanulunk, közben, együtt, próbálunk túlélni minden napot, és közben nem megfeledkezni róla, hogy az a cél, hogy mindenki élvezze ezt a kalandot, aki csak részt vesz benne. Olvass még a témában
