Életmód / Család

3 dolog, amire a gyereknevelés első éve megtanított

Miközben a kórházból még csendesen szuszogó kis krumpliként hazahozott csomag megtanult felállni, halacskát utánozni, szilárd táplálékot fogyasztani és akaratának egyértelműen és félreérthetetlenül hangot adni, azért én is tanultam egyet s mást, mióta szülő lettem.

Rugalmasság és humorérzék nélkül nem megy

Egy barátnőm, aki akkor már a második gyerekét várta, látott el ezzel a jó tanáccsal még a terhességem alatt. És persze tudtam, hogy igaza van, de hogy mennyire, azt már csak élesben értettem meg. Mert eldönthetem én, hogy aznap a délutáni alvás után elmegyünk bevásárolni, és este végre főzök, és együtt eszik majd a család, ha a gyerek kivételesen úgy dönt, hogy a szokásos 40 perc helyett most másfél órán át szunyál. És eltervezhetem, hogy kitakarítom a fürdőt, amíg alszik, ha aznap meg csakis úgy hajlandó szundítani 20 percet, hogy közben nem ereszt el maga mellől.

Egy gyerek mellett az élet folyamatos újratervezés, és ha nem sikerül megtanulni, hogy mi az, ami márpedig van olyan fontos, hogy ne engedjek belőle, és mi az, ami egyszerűen nem éri meg a harcot, akkor az ember könnyen egy állandó csatamezőn találhatja magát.

Úgyhogy flow, zen, na meg egy nagy adag humorérzék, ami segít, hogy nevetni tudjak, ha hajnal fél négykor a kis hálótárs felébreszt csak azért, hogy a sarokban alvó macskára mutatva közölje velem: „Cicc!” Igen, drágám, az ott egy macska, valóban jól látod, köszönöm, hogy megosztottad velem az észrevételeidet.

Olvastad már?  5 dolog, amit egy kismamának érdemes tudnia a császármetszés előtt

Hallgassak az ösztöneimre és merjek segítséget kérni

Nagyon nagy a különbség a kéretlen jó tanácsok és a valódi segítség között. Előbbit nagyon nehéz elengedni a füled mellett, utóbbit nehéz kérni, de azt hiszem, mostanra sikerült megtanulnom a különbséget, még ha voltak is emiatt álmatlan éjszakáim.

Mert igenis van olyan helyzet, amit nem fogok tudni egyedül megoldani, és nem is kell. Nem kell mindent tudnom, mindenhez értenem, van, amikor azzal teszem a legjobbat a gyerekemnek, ha olyantól kérek segítséget, akinek az adott probléma a szakterülete.

Ez nagy felismerés volt a számomra, de legalább ilyen fontos volt megtanulnom a mosolyogva bólogatást is, amikor valaki elkezdni ismertetni velem vitathatatlan és kőbe vésett állításait a szoptatásról, hozzátáplálásról, vagy éppen a sírva hagyásról, amit sose tettem, következtetésképpen tehát elkényeztetem a lányomat – szerinte.

Persze ilyenkor érvelhetnék, sorolhatnám a tudományos bizonyítékokat, de már nem teszem. Mosolygok, bólogatok, aztán csinálom, amit az ösztöneim súgnak.

Nem csak azért, mert én ismerem a legjobban a lassan egy éves kis örökmozgót, akit erre a világra hoztam, nem csak azért, mert ma már bízom az ösztöneimben és abban, hogy észre fogom venni, ha valami nem jó neki, hanem azért is, mert én vagyok az anyja. Én tartozom érte felelősséggel, úgyhogy én hozom meg ezeket a döntéseket. (Meg persze az apja.) Ha pedig másoknak ez nem tetszik… az az ő problémájuk, sajnos jelenleg nincs olyan energiám, amit rájuk vesztegethetnék.

Olvastad már?  Így ellenőrizheted otthon, hogy szétnyílt-e a hasizmod - Nem csak terhesség okozhatja

Ne hasonlítsam magunkat másokhoz

Minden gyerek más. Ezt mindenki tudja, mégis nehéz, nagyon nehéz megállni, hogy amikor ringatóra, játszóházba megyünk, az orvosnál várunk vagy a játszótéren vagyunk, ne kezdjem el figyelni a hasonló korú gyerekeket, és írjam a listát a fejemben, hogy mit csinálnak, amit az én gyerekem még nem. Nem azért, mert elvárok valamit tőle. Nem azért, mert teljesítenie kell, vagy mert ezzel akarok hencegni a többi anyukának. Azért, mert mindenben ott látom a jelet: mi van, ha valami nincs rendben? Ha valamit nem veszek észre? Ha valahol elakadt, és nekem segítenem kellene, de nem látom, hogy szüksége van rám.

Ma már tudom, hogy ez a fajta összehasonlítás nem vezet sehová.

És ahogyan őt, úgy magamat sem hasonlítom más anyukákhoz. Mert sokan és sokfélék vagyunk, sokféleképpen éljük meg ezt a szerepet, amire, mindegy mennyire vártuk, lehetetlen lett volna előre felkészülni. Úgyhogy csak tanulunk, közben, együtt, próbálunk túlélni minden napot, és közben nem megfeledkezni róla, hogy az a cél, hogy mindenki élvezze ezt a kalandot, aki csak részt vesz benne.