Tűz esetén megmentheti az életed
Az ajtót becsukni elalvás előtt maximum néhány perc, mégis, egy kutatás szerint az emberek közel 60%-a dönt úgy, hogy nyitott ajtónál alszik. Jogosan merülhet fel benned persze a kérdés, hogy miért is számít ez ennyire? Nos, szerencsés esetben talán soha nem lesz szükséged rá. Ha viszont tűz ütne ki az otthonodban, az életedet is megmentheti, ha csukott ajtónál alszol. Éppen ezért a biztonsági szakértők mindenkit arra buzdítanak, hogy tegyenek így.
Hogyan segíthet?
Ha tűz üt ki, a zárt ajtó amellett, hogy csökkenti a mérgező füstöt, az oxigén korlátozásával és a hőmérséklet csökkentésével segíthet a lángok terjedésének korlátozásában. Az ajtó bezárásával akár tizedével is alacsonyabb lehet a hőmérséklet a szobában, mint ott, ahol a tűz kiütött. Emellett pedig a csukott nyílászáró a szén-monoxid szintjét is jelentősen csökkenti. Sőt, arra is több időt ad, hogy felfogjuk egyáltalán, hogy mi történt és mit tegyünk.
Manapság pedig minden másodperc számít, főleg, hogy a legtöbb modern bútorban található műanyag miatt a lakástüzek mérgezőbbek és gyorsabban terjednek, mint valaha. Egészen döbbenetesen hangzik, de a gyúlékony anyagok és a nyitott terek elterjedése miatt az elmúlt évtizedekben 17 percről mindössze három percre vagy még annál is kevesebbre csökkent az átlagos menekülési idő egy lakástűzből. Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




