Csótányok, patkányok vagy egyéb rovarok a lakásban? Így szabadulj meg tőlük!

Csótányok, patkányok vagy egyéb rovarok a lakásban? Így szabadulj meg tőlük!

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Csótányok, patkányok vagy egyéb rovarok a lakásban? Így szabadulj meg tőlük!

A városban lakók nagy része nehezen viseli, ha az állatok betörnek az életterükbe. Mivel keveset tudnak róluk, életmódjukról, félnek tőlük és a betegségektől – melyet néhányan olyan kategóriába sorolnak, mint az ebolát. Pedig csak egy-két információ szükséges, és egy-két trükk, hogyan éljünk velük barátságban. Ugyanis ugyanúgy, mint a természetben, a városi állatoknál is működik az ökológiai egyensúly – tehát egyik sem felesleges.

Denevérek

Régen a bérházak padlásán éltek nagy számban denevérek, akik akkor kerültek elő, amikor elkezdték a lifteket beépíteni a házakba. Ma a lakótelepeken élnek nagy számban. A denevér egy igen törékeny állat, rettenetesen tud félni.
Óvatosan kell elfogni a következőképpen: kerek vödröt kell ráborítani, ez összezavarja a tájékozódásban, majd egy vastag kartonlapot kell a vödör szája elé csúsztatni, és szabadon kell engedni. Törölközővel sosem szabad megfogni, hajtani sem, mert kárt okozunk benne. Az ostoba hiedelmeket pedig el kell felejteni.

Egerek

Valóban sok kárt tud okozni, és valóban súlyos betegségeket is terjeszthet, ám ez nem szükségszerű. Csapdába ejtése: egy virágcserepet fordítsunk szájával lefelé, úgy, hogy egy félig lehámozott dióval támasszuk ki.
A hámozott rész a cserép belseje felé legyen fordítva, mert akkor az egér a cserép alatt reked, ha kigurul a dió, amit enni kezdett. Az egér gyűlöli a macska szagát, így a macska tudja legjobban távolt tartani az egereket a háztól, még akkor is, ha a világ leglustább macskája a miénk.

Gerlék, galambok

Sokan etetik, sokan módszeresen írtják őket. Nem a gerlék, galambok miatt piszkos a város, hanem az emberek miatt, hiszen az eldobott étel, a felesleges hobbietetés az emberek életterébe szoktatja őket, a több táplálék pedig lehetőséget ad a nagyobb szaporulatra.
Amikor még nem szoktattuk őket be a városba, a galamb és gerle haszonállat volt, étel alapanyag, postagalambként is használták. Ha mi emberek így elrontottuk a dolgot, szokjuk meg őket és se ne pusztítsuk, se ne etessük, és leginkább, ne szemeteljünk.

Nyest

Új jelenség a városban. Kárt tesznek az autókban, elrágják az elektromos vezetékeket, ám jó, ha tudjuk, hogy fenntartják az egyensúlyt is, ugyanis természetes ellensége az elszaporodó galamboknak, egereknek, ezek beteg példányait is elfogyasztja. Társasházak padlásán élhet, ám ott nem okoz gondot a neszezéssel sem, csak ahol vékony a födém.
Éjszakai állat, tavasszal, párzáskor napközben is kimerészkedik, de árulkodó lehet egy-két madártoll itt-ott. Nyestet megfogni ne akarjunk, mert harcias és harap. Hívjunk szakembert, vagy tegyük kellemetlenné, számára nem biztonságossá az élőhelyét.

Egyéb állatfajták

Sok bogár, rovar téved a lakásba, íme, egy trükk, amivel ,sterilen’ ki lehet őket lakoltatni: üres gyufásdobozt félig nyitott állapotban rakjunk rá a bogárra, majd lassan csukjuk be. Befőttesüveget is boríthatunk rá, majd egy papírlapot csúsztatunk az üveg szája alá.
A darazsat – bár ezzel halálra ítéljük – fújjuk le hajlakkal, majd porszívózzuk össze, de ha nem rettegünk tőle, inkább csináljunk kereszthuzatot, pár perc alatt kitalál a lakásból. Az ablakon betévedt madarakkal is ezt kell tenni.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!