Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Csodát tehet az érintés! A tudomány is...

Csodát tehet az érintés! A tudomány is bizonyítja

Az érintés és a hormonok

Az érintés beindítja az oxitocin termelését, amely a szociális érintkezésért felelős hormon, és az agyban keletkezik. Ugyanitt termelődik a szerotonin hormon is, amely szellemi és érzelmi fejlődésünket szolgálja.
Akinek a szervezetében érintés híján túl kevés van ebből a kétféle hormonból, az könnyen megbetegedhet. Például a kóros soványság gyakran visszavezethető a testi kontaktus nélküli nevelésre.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél

Kísérletek és „csodák”

Az érintés mechanizmusát és hatásait már sokan és sokféleképpen vizsgálták. Egy kísérletben például három csoportot különítettek el. Az első csoport tagjaival kezet fogtak, a második csoportba tartozóknak megérintették a vállát, a harmadik csoport alanyait pedig senki sem érintette meg. Ezután megkérték őket, hogy vegyenek részt egy szerencsejátékban. Kiderült, hogy azok a személyek, akiknek a vállát megérintették, többet mertek kockáztatni másoknál.
A pszichológusok ezt azzal magyarázták, hogy gyerekkorunkban az édesanyánk sokszor a vállunkon tartotta a kezét, nehogy gyermeki tudatlanságunkból adódóan bajunk essen. Bőrünk idegsejtjei egész életünkben őrzik ezt az emléket.
Egy másik kísérlet keretében férfi pszichológiai asszisztensek két héten át minden éjjel más-más éjszakai klubot látogattak meg. 120 nőt kértek fel táncolni, akik felének a felkéréskor a karját egy-két másodpercre enyhén megérintették, míg a többieket egyáltalán nem érintették meg. Beigazolódott, hogy azok a nők, akik érintést kaptak, szívesebben mentek táncolni, mint a többiek.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.