Az ember legérzékenyebb és legősibb érzékszerve
Nem csoda, hogy érzékenyen reagálunk az érintésekre. A tapintás érzéke ősidők óta létező adottságunk. Már a másfél centiméteres nagyságú magzat bőre is reakciókat mutat, noha a szemei és a fülei ekkor még nem fejlődtek ki. A bőrünkben előforduló több millió érzékelősejt tudatja velünk, ami hozzánk és a külvilághoz tartozik. Ezek a receptorok információkat közvetítenek felénk például a nyomások erősségéről, rezgéséről, a fájdalomról és a hőmérsékletről.
Bármit csinálunk, a receptorok koordinálják cselekvéseinket és érzéseinket. Már az egysejtű állatok is képesek a belső és a külső világ megkülönböztetésére. Tapintóérzék nélkül egy élőlény sem létezne. A látás és a hallás képessége nélkül született ember életben marad, de elpusztul, ha nincs tapintóérzéke. Átmenetileg mindenki képes kikapcsolni a látását és a hallását ‒ ha behunyja a szemét, és szándékosan nem figyel ‒, és az orrát is be tudja fogni, hogy szaglása eltompuljon, de az érintést mindenki észleli.
