Ma már tudom: nem kell mindenkinek látnia, ki vagyok valójában
Ahogy telnek az évek, egyre ritkábban vitázom, veszekedni pedig… már azt sem tudom, mikor veszekedtem utoljára. Nem azért, mert körülöttem hirtelen mindenki megvilágosodott, hanem mert már nem vagyok hajlandó energiát pazarolni olyan konfliktusokra, amelyek csak az ego játszóterei.
Rájöttem, hogy az igazság sosem egyértelmű: teljes mértékben nézőpont, tapasztalás kérdése. Épp olyan, mint hogy kinek mi a szép, vagy mitől érzi magát fontosnak.
Szóval nem azért hallgatok, mert nincs véleményem. Azért hallgatok, mert tudom: nem kell mindenben állást foglalnom annak érdekében, hogy mások megnyugodjanak, vagy megerősítésre leljenek általam.
Ma már olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik – ha nem is mindig értenek velem egyet – ismernek, figyelnek rám és szeretnek. Sokszor szinte ki sem kell mondanom, amit gondolok, már tudják. Ebben az összhangban pedig nincs szükség játszmákra. Olvass még a témában
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ilyen ember voltál előző életedben a születési számod szerint
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






