Miért is…?
Hallgattam, ahogy az egyik haverom az új barátnőjéről áradozik. Hogy milyen jókat főz, milyen kedves, milyen jó a szex stb. Elgondolkodtam, mert akkor én már évek óta nem kaptam a barátnőmtől egy jó szót, én mostam magamra, én főztem, mert ő nem volt hajlandó és évente kb. kétszer volt hajlandó nagy duzzogva lefeküdni velem. Akkor feltettem magamban a kérdést, hogy miért is vagyok vele?
3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem
Erőfeszítés
Többször mondtam neki, hogy úgy érzem, mintha ezt a kapcsolatot csak én erőltetném, ő nem tesz bele semmit. Verbálisan tiltakozott, hogy nem így van, de tettekkel nem. Amint abbahagytam a teperést, vége is volt. Utána persze hívogatott és fogadkozott, hogy megváltozik, de úgy voltam vele, hogyha öt év járás alatt nem tett semmit kettőnkért, akkor már kösz, nem is kell.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






